Politikai antropológiai források - MEK

abháziai nem grúz lakosokra. 1993 októberében egy abház offenzíva 200.000 grúzt űzött elSuchumiból és Abházia déli területeiről. Észak-Oszétiából az 1992 őszén kirobbant harc azingusok és az oszétek között az oszétek tömeges menekülésébe és szinte teljes elüldözésébetorkollott.Közép-Ázsiában is tömeges méreteket öltött a vándorlás, mikor az 1989 és 1990-es évekeseményei a különböző népcsoportok (üzbég-türkmén, kirgiz-üzbég) között halálos áldozatokszázait követelték és az egész népességet, mely nem az államalkotó nemzethez tartozottmeglehetősen elbizonytalanították. A kormányoknak sikerült ugyan stabilizálni a válságot, deaz 1992-ben kitört tadzsik polgárháború igencsak összezavarta a térség etnikai viszonyait is.70.000 és 100.000 fő közé tehető azon tadzsikok száma, akik a polgárháború elől azugyancsak polgárháború sújtotta Afganisztánba menekültek és ott táborokba verődvetengették életüket. Onnan aztán egyes felfegyverzett alakulatok visszatértek és harcoltak akormánycsapatokkal és az orosz határvédelmi alakulatokkal. Ez a folyamat a 20-as évek koraiszovjet eseményeire emlékeztet, amikor tadzsikok tízezrei menekültek Afganisztánba. Ezekegy része fegyveresen tért vissza hazájába egy antiszovjet mozgalom harcosaként, akiket„baszmatsáknak” hívtak. Ma a problémát tovább súlyosbítja a széthullott Afganisztánhelyzete.A konfliktusok történelmi és strukturális okaiA Szovjetunió bomlásának idején a fennálló területi státusok megváltoztatását több tényezőmotiválhatta: a nemzeti területi egységek közötti határok módosítása, az autonóm területekpolitikai státusának megváltoztatása, az autonómiát eddig még nem kapott népek ez irányúvagy akár független állam alapítása felé való törekvése, népcsoportok egyesülési kívánságai,melyeket a szovjet nemzeti elhatárolás elszakított egymástól, vagy éppen olyan népekszétválási igénye, melyeket éppen az adminisztráció kényszerített egységbe. Ehhez jött mégegyenként a 15 egykor deportált nép „teljes történelmi rehabilitációra” való igénye.Mi lehet ennek a konfliktusrengetegnek a történelmi háttere? Bizonyosan a konfliktusok egyrésze a távoli múltban gyökerezik, nagyobb részük azonban a hibás szovjet nemzetiségipolitikának tudható be, mégpedig a „szovjetföderalizmus” strukturális ellentmondásainakvalamint az etnikumokkal és territóriumokkal való sok manipulációnak. Világosan látszik ezaz ellentmondásosság a szovjet „nemzeti államiság” nemzetiségpolitikáján, népek tucatjaiesetében, melyek saját erejükből a nemzetté válás felé alig tették meg az első lépéseket és amásik végpontként egész népek pusztításának politikáján.A kommunista nemzetiségi teoretikusok 1917-ben egy soknemzetiségű állam territoriális vagyperszonális alapú átszervezésének alternatívája előtt álltak. A bolsevikok a területi alapúalternatívát választották, és nemzeti alapon definiált szövetségi államként szervezték meg aSzovjetuniót. Az osztrák szociáldemokraták, Otto Bauer és Karl Renner ezzel szemben aHabsburg Birodalom nemzetiségi szövetségi állammá való alakítása mellett döntöttek,melyben az egyes népeknek territóriumuktól függetlenül személyi alapon korporatívalapjogokat adtak volna. Az ő ma újra felismert koncepciójuk a nemzetiség elismerésére,jogállamosításon és civilizáláson át történő megszelídítésére és nemzetek feletti államiságraépült volna. A 80-as évek végén a Szovjetunióban is erre a véleményre helyezkedtek egyesszakemberek, mint például az Etnológiai Intézet vezetője, Valerij Tiskov. Mégis, ekkorra mára létrehozott nemzetállamiságot nem lehetett elteoretizálni, s a szovjet időkben, utoljáraGorbacsov által, mint a lenini nemzetiségpolitika ragyogó eredményét ünnepelték.151