Politikai antropológiai források - MEK

modernizáció erői így az exkluzivitás egy olyan fokára kényszerítették rá a hauszákat, amilyena múltban még soha nem fordult elő.Cohen az asszimilációtól eltérően úgy tekinti ezt a tendenciát, mint a modernizációs folyamatnormális elemét. A retribalizáció és a detribalizáció egyidejűleg ugyanazokat a csoportokat isérintheti: előfordulhat, hogy egy törzsi csoport a nemzetgazdaságban és az érdekcsoport- vagypártpolitikában való fokozottabb részvétel útján egy szinten integrálódást mutat, míg egymásik szinten hangsúlyozni kezdi kulturális különbözőségét.A politikai etnicitást, avagy az etnicitás politikai célok elérésére történő szándékos felhasználásátnem szükséges konzervativizmusnak vagy a folyamatosságra való törekvésnektekinteni. Bár a folyamat során nagy hangsúlyt kaphatnak a régi struktúrák és a hagyományosvélekedések, mindazonáltal a gondos megfigyelés rávilágít, hogy ezek funkciója ilyenkorradikálisan megváltozik.Politikai alkalmazkodás a rezervátumok kontextusában: a mapuche indiánokA poszkoloniális Afrika esetében a modernizáció nyomán számos törzsi csoport belecsöppentaz állami szintű politikába. A modernizáció ennél gyakoribb hatása azonban az, hogy abennszülött csoportok elveszítik korábbi politikai autonómiájukat, míg azonban kizárják őketaz országos politikából, amint ez történt és történik jelenleg is az Egyesült Államokban élőindiánokkal. Ahol tiszta politikai, technológiai és gazdasági dominanciáról beszélhetünk, ott atörzsi politikának folyamatosan jelentős változásokon kell keresztülmennie, hogy alkalmazkodjona domináns hatalom aktuális szeszélyeihez. Az őslakók kormányzati berendezkedéseitt két tűz közé kerül, hiszen egyformán feladata, hogy kielégítse a közösség igényeit és az,hogy megadja az államnak, ami az államé. Az egyik lehetséges megoldás, amit az EgyesültÁllamok néhány puebló rezervátumában figyelhetünk meg, hogy az indiánok névlegesfőnököket delegálnak mindazon fórumokba, amikbe a szövetségi kormányzat ezt elvárjatőlük, ám saját, hagyományos politikai berendezkedésüket ez nem érinti. Ez azonban nemjárható út azokban az esetekben, amikor az adott közösség anyagilag nagyban a nemzetikormányzat jószívűségére van utalva, illetve ahol a nemzeti kormányzat rendkívül intruzívpolitikát folytat. L. C. Faron (1967) etnohistóriai elemzése a Chilében élő mapuche indiánokrólegy olyan törzsi politikai rendszert mutat be, amely a folyamatos változás állapotában van,hogy érzékenyen tudjon reagálni a chilei kormányzati politika gyakori változásaira.Hagyományosan a mapuchéknál nem létezett központosított politikai hatalom. A társadalmialapegység a rokonsági csoport volt, melyet egy korlátozott hatalommal bíró öreg családfő, alonko irányított. Ehhez képest az európai hódítókkal való szembeszegülés több mintháromszáz éve alatt kialakult egy erős fegyveres szervezet, nagyhatalmú katonai vezetőkkel.A múlt század derekára, egy aránylag békés ellenállással fémjelezhető időszak végén amapuchékon növekvő nyugtalanság vett erőt, mivel az addig fegyveres erővel megtartottföldjeiket csalárd jogi aktusok során elorozták tőlük. Kihasználva azt, hogy a kormányzaterejét jórészt leköti a Peru és Bolívia ellen vívott Csendes-óceáni háború (1879-83), amapuchék megszervezték utolsó nagyobb fegyveres felkelésüket. Ez a próbálkozás azonbanlesújtó vereséggel zárult, földjeiket elkobozták, népüket pedig egy aránylag kis területűrezervátumban telepítették le.A chilei kormányzat szívesebben vette, ha az ügyletek során minden rezervátumot egyetlenfőnök képviselt. Ez a fajta politikai centralizálás idegen volt a mapuche hagyományoktól, deaz ellenállás évszázadai során kialakult erőskezű katonai vezetői poszt megfelelő precedenstjelentett, amire alapozva békeidőben is létrejöhetett az egyszemélyi vezető hivatala. Ez122