Politikai antropológiai források - MEK

időkben a hivatkozás a legitimitás eleme lesz: előbb természetesen a Pompidou-követőkéntismert személyek - ilyen É. Balladur - kerülnek előtérbe, majd a hivatkozás valósággal színpadielemmé válik, mint például a diákzavargások idején a „Házi kérdések” című tévéműsorban.A Matignon-beli irodában a kamera sokszor elidőzik Pompidou képén, amely mindenhováelkíséri Chiracot. Látunk egy templom tetejéről származó XVI. századi kovácsoltvaskakast is, amelynek kapcsán a miniszterelnök elmondja, hogy az Pompidou elnök ajándéka. Atörténetből megtudjuk, hogy egy nap Chirac tréfálkozva így szólt Pompidou-hoz: „Miniszterelnökúr, ha ez a kakas eltűnne, ne is keressék tovább a tettest, én voltam az”. Az idő múlt ésPompidou elhagyta a Matignon-t: „A költözködés kellős közepén - meséli Chirac - GeorgesPompidou karon fogott és így szólt hozzám: »Jacques, ne legyen tolvajjá egy kakas miatt! Azöné, magának adom«”. 8 Ezek szerint a „Házi kérdések”-ben a miniszterelnök asztalán levőkakas elsőrendű fontosságú elem. A franciáknak ebben a szimbólumban a dicsőséges leszármazástanújelét kell látniuk. Ezt a leszármazást az érdekelt könnyen fel is vállalja, hiszen azatya már a tisztelettel övezett felmenők, illetve ősök között foglal helyet. Jegyezzük meg aztis, hogy itt szóba kerül a politikai hatalom átvitelének egy másik alapvető vetülete is: aköztársaság pantheonjába került személyekhez való viszony. A Pompidou-Chirac viszonynem olyan, mint amilyen magát Pompidou-t, illetve később Fabiust kötötte saját politikaiPygmalionjához. A leszármazásra való hivatkozás az átvitel kontextusában mint természeteskapcsolat, mint a kiemelkedő ősnek járó tiszteletadás mindig szívesen látott formája jelenikmeg.Az első típus (a Fabius megtestesítette Pygmalion-féle leszármazás) mellett a másodikértelmezés (a leszármazásra való hivatkozás) is jelen van az V. Köztársaság világában. Erresok példát említhetünk. Giscard d’Estaing az 1981-es kudarc után Raymond Poincaréra foghivatkozni. A leszármazás ebben az esetben kettős analógián alapszik: egyrészt Poincaréramint olyan mérsékelt politikusra emlékezünk, aki vállalta a gazdasági szigort és ugyanakkorkiválóan tudta gondolatait átadni (1920-ban hét óra hosszat beszélt jegyzetek nélkül aNemzetgyűlésben az általa követett gazdaságpolitikáról); másrészt pár évvel első köztársaságielnöki mandátuma lejárta után Poincarét visszahívták, hogy helyreállítsa az erősen megbillentgazdasági egyensúlyt. Annak, hogy Giscard ellátogatott Poincaré sírjához, igen pontosanmeghatározható jelentése volt.Tegyük hozzá, hogy élő államférfiak is lehetnek nagy ősök: egyik példánk lehet Mendès-France, akire igen sokan hivatkoztak annak ellenére, hogy ő maga még szimbolikusan semjelölt ki magának örököst; a másik pedig Antoine Pinay, aki a gazdasági viharok közepettekilencvenöt évesen is a stabilitás jelképe, a kiút lehetősége tud lenni: V. Giscard d’Estaing, R.Barre, majd később É. Balladur is kinyilvánították kötődésüket a többségi Franciaországértékeihez azzal, hogy ellátogattak Pinay-hoz. Balladur egyik első gesztusa az volt, hogybeszélgetésre ment Pinay-hoz; de a monetáris stabilitás megkerülhetetlen bajnokát annakidején már de Gaulle is kinevezte pénzügyminiszterré. Az élő értékhez fűződő másik rituálé,hogy a pénzügyek felelőse a frank minden egyes leértékelése előtt telefonon felhívja Pinay-t.A két különböző típusú hivatkozás - Mendès-France-ra, illetve Pinay-ra - a két Köztársaságközötti folytonosságot jelzi, és növeli azok legitimitását, akik élnek vele./…/8 Idézi Desjardins (1983: 94).116