Politikai antropológiai források - MEK

hónapjaim alatt a többiek folyton szidták őt, amiért barátsággal viseltetett irántam. A panareokkalvaló kapcsolatomban az jelentette a döntő változást, amikor az özvegy Intyo, akinek afőzőkonyhájában éltem, egy napon kijelentette, hogy a fia fivére vagyok. Erre válaszulanyának, sanë-nak kezdtem szólítani. Ezt a kapcsolatot javak cseréje erősítette meg: a terepmunkámegy-egy újabb szakaszán speciális ajándékokat hoztam neki, és ő ezt a kertjébőlszármazó gyümölcsökkel és más egyebekkel viszonozta. Még a terepmunkám kezdeténkaptam egy panare nevet és becenevet is. Miután „anyám” adoptált, már megvolt a magamhelye a rokonsági rendszerben, és ez igen megkönnyítette a genealógiák gyűjtését, hiszen ígyén lehettem a referenciapont.Bár nehezen tudtam elmagyarázni a panare-oknak, hogy valójában miért is jöttem közéjük,mégsem volt olyan nehéz, mint ahogy azt előzőleg elképzeltem. A panare-okat érdekli, mi vanközvetlen horizontjukon túl, és én felelni tudtam a kérdéseikre: képeket mutattam nekik acsaládomról és illusztrált magazinokból. Elég érthetőnek találták, hogy meg akarok ismerniegy másfajta életet is. Amit sehogy sem tudtak megérteni, az volt, hogy voltam képes ennyiidőt távol tölteni az enyéimtől, csak azért, hogy a szándékomat elérjem. Kevéssel megérkezésemután az egyik idősebb nő megkérdezte tőlem, él-e még az anyám. Igenlő válaszomratovább kérdezett: „És nem hiányzol neki?” - „De igen” - feleltem ösztönösen. „Akkor mértnem mész haza?” - kérdezte nyilvánvaló zavarral a hangjában. Terepmunkámnak ebben akezdeti szakaszában, mikor még elég bizonytalan volt a státuszom a faluban, ezt a kérdést úgyértékeltem, hogy most finoman az értésemre adták: jobb lenne, ha hazamennék. Csak mikormár jobban megismertem a panare-okat, éreztem meg, hogy Acim, akinek magának is kilencgyermeke volt, valóban őszintén sajnálja az anyámat a távollétem miatt. A panare férfiak, akikmenyasszonyszolgálatot végeztek máshol, a száraz évszak idején gyakran visszatértek anyjukközösségébe, s általában hoztak magukkal egy darab szárított vadhúst ajándékba. Acimnyilvánvalóan úgy érezte, hogy nekem is ezt kellene tennem.Később, mikor Intyo bevett a családjába, a kapcsolataim mindenkivel sokkal közvetlenebbeklettek. De terepmunkám során végig ügyeltem arra, hogy elkerüljem azt a látszatot, mintha elakarnám tőlük rabolni egyik, vagy esetleg több asszonyukat is. A fiatal kreolok beszélgetéseitgyakran fűszerezték nyers szexuális utalások, akkor is, ha maguk között voltak, s akkor is, hapanare-ok voltak a társaságukban. Ez a szokás valószínűleg a férfi-szolidaritás jele volt, és akreolok feltételezték, hogy ezt a panare-ok is így fogják fel. A panare férfiak azonban, akiketjóval kevésbé foglalkoztatott a szex, mint a kreolokat, nem a férfi-szolidaritás jeleként, hanemveszélyként értékelték ezt. Azt feltételezték - valószínűleg nem teljesen jogtalanul -, hogy haalkalmat adnának rá, a kreolok fognák magukat, és elragadnák összes asszonyukat. Ezért nemvolt szabad azt gondolniuk, hogy efféle motivációim voltak, mikor hozzájuk érkeztem. Ígykitaláltam magamnak egy feleséget, akit Angliában hagytam. Úgy véltem, ki kellene találnomnéhány gyereket is, de aztán másképp határoztam. Ha a panare-ok megtudnák, hogy ilyensokáig magukra hagyom a „gyerekeimet”, azt gondolnák, hiányzik belőlem minden emberiérzés. Intyo, panare anyám és a település többi asszonya gyakran kérdezte tőlem, mikorérkezik már meg a feleségem. Elmagyaráztam nekik, hogy nem akar jönni, mert ez „túlmessze van”, és mert „szokatlan itt számára az étel”. (Két elfogadható magyarázat volt ez,mivel a panare asszonyok is ezzel magyarázták, hogy ők miért nem mennek Caicarába). DeIntyo és társai nem elégedtek meg ezzel a válasszal. „Parancsold meg neki, hogy jöjjön ide” -mondták. „Látni akarjuk. Mondd azt, hogy elvered, ha kell, a machetéd lapjával!”. Ésmindenki nevetett, mikor elképzelte, milyen hamar megérkezik majd a „feleségem”, hameghallja ezt a fenyegetést. A férfiak gúnyolódtak rajtam. „Hozd ide, parancsold meg, hogyjöjjön! Valószínűleg nagyon egyedül érzi magát otthon, gyerekek nélkül”. A legjobb, amittehettem, az volt, hogy megígértem: hamarosan elhozom. Kelletlenül beleegyeztek, de soha46