Politikai antropológiai források - MEK

Niels FockA matakó jogA matakó indiánok a Rio Pilcomayo és a Rio Belmejo között fekvő Argentin Chaco nyugatiterületeit népesítik be. Évszázadok óta kapcsolatban állnak a civilizációval, ám határon élőtörzs lévén, úgy tűnik, sajátos tradicionalizmussal válaszoltak a kihívásokra. Különösen aPilcomayo középső folyásánál élő északkeleti matakók őrzik hagyományaikat mind a mainapig, s foglalkozási rendszerük még mindig az asszonyok gyűjtögetésével és a férfiakhalászatával jellemezhető.A matakó társadalom egyfajta jogrendszerrel bír, a jognak mind szűkebb, mind tágabbértelmében. Adamson Hoebel szigorú meghatározása szerint: „Egy társadalmi norma akkorjogi norma, ha annak elmulasztása vagy megszegése minden esetben, egy társadalom által errekizárólagosan fölhatalmazott egyén vagy csoport által alkalmazott fizikai erőszakot vagy azzalvaló fenyegetést vonja maga után”. Így korlátozva értelmét, létezik jog a matakóknál mindenolyan esetben, amit Radcliff-Brown magánszemélyek sérelmére elkövetett bűncselekményneknevez, s melyek a gyilkosság, a házasságtörés, illetve a lopás köré csoportosíthatók.Funkcionális szempontból tekintve, mint pl. Bohannan, a jog egyszerűen viták, problémásesetek rendezési módja, mellyel a társadalom megakadályozza szabályainak közösségrombolómegsértését. Ilyen meghatározás mellett szintén létezik matakó jog, jelesül a közösségsérelmére elkövetett bűnökkel kapcsolatos jogszabályok formájában, különösen a vezetőkreprezentatív viselkedésével, illetve az orvosságos ember túlzott varázslataival összefüggésben.Mindazonáltal, megpróbálok az ún. magánszemélyek sérelmére elkövetett esetekreszorítkozni, és ezeken keresztül fényt deríteni azokra a közösségi értékekre, amelyeketolyannyira eleminek tartanak, hogy megsértésük büntetendő.Habár a javak egyenlő elosztása alaposan kidolgozott egy matakó faluban, a lopás ennekellenére nem ritka. Az ültetvények terményeinek eltulajdonítása a leggyakoribb, különösen adohányé. A tettes rendszerint fölfedi kilétét azáltal, hogy hátrahagyja lábnyomait; mindenmatakó állítja ugyanis, hogy ezekről összes falubeli társát föl képes ismerni. Ezért aztán,mikor az ültetvény tulajdonosa már gyanakszik egy bizonyos személyre, lesben áll, hogytetten érje. Ez néha összecsapássá fajulhat, ám a sértett fél általában megelégszik azzal, hogymegérintse a tolvajt, s ezt úgy fejezi be, hogy fölszólítja, hozza vissza azt, amit ellopott. Azt ismondhatja: „Elmegyek hozzád, s megmondom, mennyivel tartozol”. Jól példázza ezt az azeset, mikor egy fiatalkorú lopott, emiatt a károsult az ifjú apjához fordult követelésével, akikárpótolta is őt két kecskével, melyek értéke jóval meghaladta az elorzott javakét. Az apaazután megrótta fiát, hogy legközelebb ne lopjon, mert a tulajdonos megharagszik és többkártérítést kér majd, további veszteséget okozva ezzel a családnak. „Ha szükséged vanvalamire, nem veheted el, hanem kérned kell valakitől, akinek van belőle. Mikor betakarítvalaki, nemcsak magának dolgozik, hanem az egész közösség számára”.Az esetek másik csoportjában, mikor a tolvaj személyazonosságára anélkül derül fény, hogytetten érnék, megtörténhet, hogy míg a tettes vadászni megy, a károsult elküldi családja egyiktagját, hogy hozzon egy kecskét vagy juhot annak nyájából. Az egyik hasonló alkalommal is -mint minden ilyen esetben -, míg ezt az állatot hazavitték és leölték, a sértett házában többenösszeverődtek, talán a bűnös családjából is néhányan. Itt a házigazda megragadva az alkalmat,igazolta tettét: „Rendes körülmények között nem ölöm le más ember jószágát, most azonbantiszta lelkiismerettel teszem ezt. Ha van valamink, az nem csupán a sajátunk, hanem az egész