A katolikus egyház krisztusi eredete

109
csalatkozhatatlanság kérdéséhez. Mert a pápai csalatkozha-
tatlanság nem annyit jelent, hogy a pápa, mint magánember,
nem tévedhet, akár hit és erkölcs dolgában is, vagy épen,
hogy nem is vétkezhetik. Ezt a csalatkozhatatlansági dogma
nem mondja s tudatlanság jele, ha főleg protestánsok örökké
ezzel a hamisan beállított okoskodással hozakodnak elő.
A pápai osalatkozhatatlanság csak annyit jelent, hogy vala
hányszor a pápa mint az Egyház feje s a legfőbb egyházi
tekintély birtokosa valamit ünnepélyesen („ex cathedra”)
mint katolikus hitigazságot kihirdet, teljesülnie kell rajta
Krisztus Urunk amaz ígéretének, hogy Egyházával marad
mindennap a világ végezetéig s nem engedi, hogy a pokol
kapui – tévedés és hazugság – erőt vegyenek rajta.
Ha így fogjuk fel a kérdést, a pápai csalatkozhatatlan-
ságban nincs semmi különös, semmi meglepő vagy elfogad-
hatatlan; ellenkezőleg: ez a tan Krisztus szavaiból s rendel-
kezéseiből egyenes következményként folyik s az Egyház ős-
idők óta mindig is így érzett és hitt
A pápai csalatkozhatatlanság érvei.
Az Egyház összessége nem tévedhet hit és erkölcs dol-
gában. Ez a fent idézett krisztusi szavakból kétségtelen.
Azonban az Egyház alapja és egységesítője a pápa, Péter-
nek, a ,,kősziklának” törvényes utódja. Most tegyük fel, hogy
a pápa valaha hamis tant hirdetne. Erre az Egyház vagy
engedelmeskedik neki, vagy nem engedelmeskedik. Ha enge-
delmeskedik: az Egyház tévedésbe jut, a pokol kapui erőt
vettek rajta; Krisztus nem lehet vele, ha téved. Ha nem enge-
delmeskedik az Egyház: megbomlik az egyházi fegyelem,
megszűnik az a hierarchikus rend, melyet Krisztus maga álla-
pított meg, az Egyház lesiklik arról a „kőszikláról”, amelyre
Krisztus építette. Az Egyházban azonban a hit nem mellékes
kicsiség, hanem a leglényegesebb dolog s nem tehette le
Krisztus a hit irányítását az ő országában olyan kézbe,
amelyről nem gondoskodott is egyúttal, hogy legalább akkor
meg ne tévedhessen, amikor mint a hitnek legfőbb Őre tel-
jes ünnepélyességgel s erővel megállapítja az Egyház taní-
tását. Krisztus az egész Egyház legeltetését, kormányzását
Péterre s utódaira bízta: „Legeltesd az én bárányaimat, legel-
tesd az én juhaimat.” De lehetetlen, hogy Krisztus arra köte-
lezzen bennünket, hogy olyan ember vezetésére bizzuk ma-
gunkat, aki esetleg tévedésekbe vezethet, hamis tanok lege-
lőire vihet.