A katolikus egyház krisztusi eredete

VII.
Ellenvetések az Egyház ellen.
Egy vallási tömörülés, mely azzal az igénnyel lép fel,
bogy mint Krisztus alkotása az emberiség legfőbb erkölcsi
s vallási tanítója, irányítója, Istenhez vezetője akar lenni s
amely e célból erőteljesen beleveti magát a kulturális és tár-
sadalmi életbe, szervezkedik, hatalommá lesz, 324
millió
hívővel rendelkezik: természetszerűleg magára vonja a
kívülállóknak, sőt néha saját gyermekeinek kritikáját is.
Semmisem természetesebb és magától értetődőbb,
minthogy az Egyházzal szemben ellenvetéseket tesznek. S
mivel az Egyháznak nemcsak jóhiszemű bírálói, hanem határozott
ellenségei is bőven vannak (hogy miért, erről alább
lesz szó), az egyházellenes felfogások és ellenvetések egyenesen
vádak alakjában járják be a világot. Az ellenséges eszmeterjesztés,
amelynek ma liberális befolyás alá került katedrák,
könyvpiac és sajtó a főfegyverei, szabadkőművesség és
szociáldemokrácia a főcsatlósai, mindent el is követ, hogy
ezek a vádak el ne némuljanak, viszont a válasz és felvilágosítás
a tömegek fülébe el ne jussanak.
Az igazság érdekében igenis szükséges tehát, hogy
legalább néhány legelterjedtebb váddal s ellenvetéssel
szembenézzünk.
„Az Egyház hatalmi szervezet”
Az Egyház csakugyan bizonyos hatalom birtokosának
tekinti magát s eszerint is viselkedik. Azonban ki veheti ezt
neki zokon? Nem Krisztus maga bízta-e rá az igehirdetés,
lélekkormányzás és szentségosztás hatalmát?
Igen, felelik az ellenvetők, ha az Egyház a lelkihatalom
terén maradna! De politikai hatalomra is vágyik. íme
a középkorban s fel a legújabb korig a pápák egyúttal világi
fejedelmek is voltak, gyakran a püspökök is. És minden
igyekezetük odairányult, hogy politikai s gazdasági hatalmukat
minél nagyobbra növeljék!
A válasz erre megint csak megkülönböztető lehet. Az
Egyháznak joga van, sőt kötelessége is minden törvényes
eszközt megragadni s felhasználni, hogy lelki célját elérje, a
népeket az evangéliumra s ennek megfelelő életre elvezesse.