A katolikus egyház krisztusi eredete

144
kötelességgé teszik a legteljesebb absztinenciát a folytonos
együttélés mellett is, ebből az következik, hogy a világi fér-
fiak sokszor sokkal szigorúbb és nehezebb celibátusra vannak
kötelezve, mint a papok. Az apostol szava tehát: „jobb nő-
sülni, mint égni”, nem alkalmazható erre a kérdésre minden
korlát és disztinkció nélkül. Mily gyenge lábon áll tehát az
az érvelés, amely az önmegtartóztatás nehézségéből arra kö-
vetkeztet, hogy tehát az önmegtartóztatás nem lehet köteles-
ség! S viszont mily finom pszichológia, mennyi lelkipásztori
bölcsesség rejlik az Egyház celibátusi intézményében, ami-
kor a rengeteg érzéki kísértéssel küzködő emberek lelkipász-
torául csak olyant enged felszenteltetni, aki ezekben a leg-
gyakoribb és legnehezebb esetekben nemcsak gyenge, hatni
nem tudó, hihetetlennek tetsző szóval, hanem mindent meg-
győző tettel és bátorító példával mutat a hívőnek utat az
önmegtartóztatás és erkölcsi önuralom felé! Ahol a szavak
célt nem érnek, ott vajmi sokszor célt ér a tett, az élő példa.
Ezt persze azok sohasem fogják megérteni, akik sze-
xuális téren a modern morál hívei; akik szerint az önmeg-
tartóztatás lehetetlenség. De hát ezek nem is állnak keresz-
tény erkölcsi alapon.
S nem is csak a szexuális dolgokra vonatkozik ez. An-
nak a papnak a szava sokkal mélyebbre lehat a hívő szi-
vekre, bármiről van szó, aki az élet leghétköznapibb kérdé-
sében, a családiasság és az érzékiség ügyében egy lélekhosz-
szal a többi ember előtt és fölött jár. Az ilyenben száaszor
gyorsabban s könnyebben ismeri fel a hívő lélek szeme az
Isten emberét, az evangélium született követét, a kereszthor-
dozó Krisztus mását, mint abban, aki semmi lényegesben
nem különbözik tőle. Más vallások papját is tiszteli a híve,
mert benne az Isten ügyének képviselőjét látja, de egyik sem
tartja papját oly nagyra, mint a jó katolikus hívő a jó ka-
tolikus papot. S miután a katolikus lelkipásztor híveivel a
leg-bensőbb kontaktusban kell hogy álljon, erre a feltekintő,
tisztelő bizalomra itt kétszeresen is szükség van.
Nem lehet azt mondani, hogy csak nőtlen pap lehet jó
gyóntató és lelkiatya; elvégre a görög-katolikus nős papok
is gyóntatnak; azok közt is vannak közkedvelt, kiváló lelki-
pásztorok. De bizonyos, hogy a finomabb, emelkedettebb lel-
kek sokkal könnyebben gyónnak oly papnál, akit messze
minden ilyfajta emberi nyomorúság fölött állónak tudnak,
mint a magukfajta embernél. Azaz, ne értessünk félre: nem
maga a nőtlenség ténye nyitja meg a hívő szívét a bizalom-