A katolikus egyház krisztusi eredete

85
arról, hogy Péter apostol csakugyan Rómában fejezte be éle-
tét. Ilyen már a legelső századból Rómoi Kelemen tanúbi-
zonysága, aki 95 és 97 között ráír a forrongó korinthusiakra
s a béketűrés példái gyanánt mint mintaképeket, Péter és
Pál apostolokat említi föl, akik, úgymond, ..közöttünk” (έντ,μΐν)
szenvedtek halálbüntetést és gyötrelmeket., (5, 6) Ignác vér-
tanú jelentőségteljesen így ír a rómaiaknak: „Én nem pa-
rancsolhatok nektek, miként Péter és Pál tették”. (Róm 4, 3).
Egy Caius nevű római pap a második század vége felé „Ad-
vel” sue Proclum” című írásában így hűti le a katafrigák fele-
kezetének vezérét, aki arra hivatkozott, hogy náluk apostol-
sírok vannak: „Én pedig, úgymond Caius, az apostolok dia-
dalmi jeleit (τρόπαια, των αποστόλων) mutathatom fel. Mert akár
a Vaticanus felé, akár a via Ostiensis felé megyünk, ott ta-
láljuk azoknak diadalmi jeleit, akik ezt az Egyházat alapí-
tották”. A Vaticanus volt ugyanis Szent Péter, az ostiai úf,
Szent Pál kivégzésének színhelye. Dionysios korinthusi püs-
pök a rómaiakhoz írva, arra a rokonságra hivatkozik, mely
a korinthusi és római hitközség közt fönnáll, miután mind-
kettőben megfordult Péter és Pál, „akik együtt mentek Itá-
hiába s egy időben szenvedtek vértanúságot”. Ε két utóbbi
bizonyságot Eusebius örökítette meg. (Η. E. 4, 23; 2, 25).
Tertullián az eretnekekkel szemben a római Egyházra
hivatkozik, mint „amelynek Péter és Pál hirdették az evan-
géliumot, melyet vérük ontásával is megpecsételtek”. (Adv.
Marc. 4, 5). Itt történt, úgymond, hogy Péter az, Úr kínszen-
vedésével „egyenlően” szenvedett, Pál pedig Keresztelő János
halálnemével halt meg. („Ubi Petrus passioni dominicae adae-
quatur, ubi Paulus Joannis exitu coronatur.” Praesor. 36).
Harnaek e tanúbizonyságokat elfogadja; aláírja, mini
nyilvánvaló tényt, hogy Péter Rómában halt meg, de újabb
kibúvót keres s azt már nem akarja megengedni, hogy Péter
a római hitközségnek püspöke is volt. Pedig ebben sem lehet
semmi kétség. Irenaeus például nyíltan azt írja Péterről és
Pálról, hogy „megalapítván tehát és berendezvén a boldog
apostolok az Egyházat, Linusra bízták az Egyház igazgatá-
sát”. (A. haer. 3, 3, 3). Linus volt t. i. Péter apostol közvetlen
utóda a római püspöki széken. Hogy azonban e szavakkal
nem azt akarja mondani, mintha ezzel Péter és Pál maguk
nem is gyakorolták volna Rómában a püspöki joghatóságul,
abból következik, hogy e mondatával épen a római püspökök
sorozatának elszámlálását kezdi meg. Közvetlenül utána ezt
írja ugyanis: „Erre pedig Anacletus következett, harmadik