A katolikus egyház krisztusi eredete

185
műveiben, a fényes, szikrázóan gazdag ékítésű délnémet
templomokban még mindig nagy (remekműveket alkotott;
míg a legújabb müncheni, párisi, berlini, londoni, bécsi
templomok, a mi lipótvárosi Szent István-templomunk, pécsi
székesegyházunk stb. ismét inkább a klasszikus stílekhez
térnek vissza.
Az egyházi építészet és plasztika e remek alkotásai
mellett a világi építkezés, mint művészet mindig csak az
utánzás, az ellesés, a szekularizál ás módszereire szorítkozott.
Úgy vagyunk itt is, mint minden téren: alkotni, kezdemé-
nyezni, teremteni, építeni csak az Egyház tudott: a profán
világ, az állam csak lefoglalni, esetleg rabolni és majmolni
tudott.
De az építészet úgyszólva csak a keret, a tárház volt,
melyben aztán a többi művészetek megfelelő békés otthont s
biztos impulzusokat találtak. A templomokban és egyházi
építkezésekben vonult föl úgyszólva az egész festészet élete
a középkor végén s az újkor elején. A sziénai mesterek,
Guido, Duccio s a többiek, Giotti, a mélykedélyű d'Avanzo,
a hatalmas Orcagna, a mennyei Fra Angelica da Fiesole, a
bájos Ghirlandajo, a képzeletdús Filippo Lippi, a mély-
kedélyű Botticelli, a komoly Fra Bartolomeo s az idilli Gian
Bellini, Tizian s a velencei iskola; Mantegna és Vivarini s a
fényes hármas csillag minden idők művészetének egén: a
nagy flórenciek: Leonardo da Vinci és Michelangelo, majd
Urbino legnagyobb fia: Raffael Sanzio – csak a legfőbb
nevek azon a nagy festőművészeti tavaszom, melyet a katoli-
cizmus éltető sugara s melengető légköre fakasztott.
Pedig ez még csak Olaszország. Ott van aztán a német-
alföldi iskola: a van Eyck testvérek a genti oltárképpel, egy
van der Weyden, egy Memling, egy Leydeni Lukács; majd
utóbb Rubens és van Eyck; Spanyolországban Murillo és
Velasquez; Németországban Holbein, Dürer Albert és
Cranach Lukács, kik szintén a keresztény eszmék és motivu-
mok hatása alatt s legtöbbször egyenesen egyházi mecénások
pártolásával alkották meg mesterműveiket.
S szóljunk-e a zenéről? Nem volt-e a zeneművészet is
sokáig azonos az egyházi zeneművészettel 1 ? Ki ne tudná, hogy
magát a hangjegyírást szerzetesek találták fel (Guido
d'Ampezzo); hogy a legrégibb hangjegyekbe szedett zenemű
a nagyszombatnapi Exsultet s hogy a pusztán négy hangot
alkalmazó prefácio-ról, melyet máig minden vasárnapi misé-
ben az utolsó falusi templomban is énekeltet az Egyház, a