A katolikus egyház krisztusi eredete

33
pedig a világ végezete” (Mt 18, 39). Egyháza tehát a végíté-
letig fönn fog állani.
Ugyanígy beszélnek az apostolok. Pál szerint az Egy-
ház „Krisztus teste”, amely egyre tovább épül, „mígnem
mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia ismeretének
egységére, tökéletes férfikort érvén Krisztus teljes korának
mértéke szerint” (Ef 4, 12. 13). Krisztus nála az „Egyház je-
gyese”, aki sohasem hagyja el Egyházát, jegyesét (Ef 5, 22 s
köv.). Az ószövetség megszűntével az újszövetség, mint többé
nem változó, örökkétartó ország, mint „regnum immobile”
mutatkozik be (Zsid 12, 27. 28). S ennek természetszerűleg így
ie kell lennie. Ha Isten „azt akarja, hogy minden ember üd-
vözüljön s az igazság megismerésére jusson” (1 Tim 2, 4), ak-
kor annak az intézménynek is örök életűnek kell lenni, me-
lyet Krisztus mint főeszközt rendelt e cél elérésére.
Az utolsó vacsoránál búcsúzó Krisztus maga szintén
hangoztatja az apostoli hivatal örök fönnmaradását, midőn
így szól az apostolokhoz: „És én kérem az Atyát és más Vi-
gasztalót ad nektek, hogy örökké veletek maradjon, az igaz-
ság Lelkét, kit e világ nem vehet, mert e világ nem látja és
nem ismeri őt” (Ján 14, 16. 17). Az oltáriszentség áldozatáról
Pál külön hangoztatja, hogy az Krisztus második eljövete-
léig meg fog maradni: „Valahányszor, úgymond, ezt a ke-
nyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát fogjátok
hirdetni, mígnem eljövend” (1 Kor 11, 26). Éppen ezért – s
ez mindenekfölött jellemző – már az apostolok maguk is
utódokat rendeltek maguk mellé s püspököket, papokat szen-
teltek fel; így Pál fölszentelte Tituszt és Timótheuszt s Ti-
tusznak meghagyta, hogy ő viszont másokat szenteljen föl
maga helyett utódokul és segítőtársakul (A.p 14, 22; 1 Tim 1,
3. 18; 4, 14; Tit 1, 5; 2 Tim 1, 6; Tit 2, 15). Ugyanezt megerő-
síti Eómai Kelemen is, midőn az apostolokról azt mondja,
hogy „körüljárva a különböző városokban és vidékeken,
epiezkopuszokat és diakónusokat állítottak föl a hívek kor-
mányzására” (1 Kor 42 és 44). Ugyanerről tanúskodik Irén
Püspök: „Fölsorolhatjuk: azokat is, úgymond, akiket az apos-
tolok rendeltek püspököknek s a saját utódaiknak egész a. mi
korunkig” (Adv. haer. 3, 3, 1).
Végül döntő érv, hogy Krisztus oly feladatokat ruház
apostolaira, melyeknek teljesítését nem várhatja tőlük sze-
gélyesen, hanem csakis az utódokkal kiegészített s állandó-
sodott apostolkollégium évszázados és évezredes működésétől.
Hiszen rájuk ruházza a hivatást, hogy térítsék meg számára