A katolikus egyház krisztusi eredete

140
olvasóima, litániák, keresztúti ájtatosság stb. Ezeknek hasz-
nálatát az Egyház nem írja elő, s lehet valaki jó katolikus
anélkül, hogy különösebb mértékben igénybe venné őket:
viszont azonban oly tartalmas, helyes, észszerű megnyilat-
kozásai a katolikus hitéletnek és vallásos érzületnek, hogy
gyakorlatuk ellen nem lehet jogos észrevételt tenni.
Végre s ez a negyedik csoport, vannak oly külső for-
mák, amelyeket az Egyház nemcsak szentesít, hanem elő is
ír, akár mert isteni parancs értelmében kötelezők (pl. a ke-
resztség, gyónás, áldozás, szentmise), akár, mert bizonyos
lényeges istentiszteleti cselekményeknek tartozékai, amelyek-
nek szabályozása az Egyházat; illeti (a szentmise és a szent-
ségek kiszolgáltatásánál szokásos és előírt szertartások, há-
aassági jog stb.). Épp ezeknél az előírt külső vallásgyakorla-
toknál és szabályoknál azonban kétségtelen, hogy nem tar-
talmatlanságok, hanem nagyon is komoly, mély értelmű és
felemelő hatású szimbólumok vagy szabványok, melyek a
bensőséget nemcsak nem hanyagolják el s nem veszélyezte-
tik, de sőt annak ápolására és fejlesztésére kiválóképen al
kalmasak. A szentségek ezenkívül Krisztus rendelése alapján
a kegyelmi életnek is egyenes eszközei, közvetítői.
Aki ezeket a különbségtételeket szem előtt tartja s nem
esik a helytelen általánosítás hibájába, csakugyan nem üt-
közhetik meg a keresztény hitélet, színpompás és valóban
lélekhez szóló külső szertartásain, sőt azokban nagyszerű
kincset fog látni, amely tökéletesen megfelel a testből és lé-
lekből, szellemből és érzékvilágból álló emberek igényeinek
s megannyi hatalmas lendítő kerékkel szolgál a léleknek
Istenhez való emelkedésében. Viszont nem fogja tagadhatni
azt sem, hogy az a bizonyos túl ,,puritán” irtózás minden
külső megnyilvánulástól a vallási életben, ami egykor ösz-
szetörte a képeket és szobrokat s a, reformáció idejében meg-
fosztotta ékességétől és szépségétől az istentiszteletet, nem-
csak hogy az emberi természet félreismerésén alapszik, de
azonkívül tapasztalás szerint oda is szokott vezetni, hogy a
külsőségekkel együtt megszűnik vagy minimálisra csökken
a belső lelkiélet gyakorlása is. Hasonlítsuk csak össze a mi
külső ájtatosságokban és szertartásokban oly gazdag, szép-
séges templomi életünket a maga ünnepeivel, miséivel, lelki-
gyakorlataival, körmeneteivel, gyónásaival stb. egy rideg,
pajtaszerű épületben lefolyó száraz, kedélytelen, puszta, szó-
noklatból és zsoltár-imából álló istentisztelettel s azonnal
látni fogjuk, hogy hol van több bensőség, melegség, áhítat,