A katolikus egyház krisztusi eredete

166
látott a legnehezebb feladathoz, s ki ne tudná, mily bámu-
latos, mélyreható és általános eredménnyel járt el benne.
Ezt a kultúrmunkát mindenekelőtt az emberek lelki
életének megmunkálásával és megreformálásával iparkodott
szilárd alapokra helyezni.
Anyagi kultúra és lelki kultúra.
A kereszténység mindenekelőtt értelmi és erkölcsi kul-
túra s épen emiatt egész kultúra. Anyagi és földi jólétet,
rendezett, polgárosult államéletet is alkotott, védett, fejlesz-
tett bőven. Mai technikai kultúránk a középkor szerzetes-
intézeti kultúrájának vállain nyugszik. De nem ez volt a
főtörekvése s nem is ez a főérdeme. Ami a kereszténységben
egészen specifikus és egészen egyedülálló, az az ő lelkeket
átalakító, lelkeket nemesítő és istenesítő ereje: az a lélek-
kultúra, mely nem az ipar- és kereskedelem, nem a közleke-
dés- és hadügy, nem a távbeszélők és bombavetőgépek töké-
letesítésében, hanem az egyén lelki világának végtelenre
törekvő gazdagításában keresi az emberiség igazi boldogsá-
gának tényezőit.
A technikai vívmányok helyet! – vagy ezek előtt –
odaáll az egyes emberhez, ahhoz is, akit a technikai kultur-
élet létharca eltaposott, akit mint hasznavehetetlent lökött
félre az anyagiak után lótó-futó embertárs, s mint egykor
Jézus a jerikói vaknak, mindenekelőtt szívét tisztogatja meg
s a szemét nyitja ki. Felfödi előtte az élet nagy talányainak
igazi megoldását. Hogy nem ez a rövid, nem ez a szűkös,
nem ez a kicsinyes földi élet a végcél. Hogy nem ez a por,
nem ez a sár, nem ez a göröngy, nem ez az utca, nem ez az
asztal, nem ez az ágy és nem ez a szekrény a lét harcainak
célja és bére- Hogy nem a pisztolygolyó a legbiztosabb
vigasztalás és nem a Duna habjai, nem a nirvána, nem a
megsemmisülés a fájdalom legjobb enyhítőszere. Hogy nem
kegyetlenség az élet és nem céltalan a földi vándorlás. Hogy
nem a véletlen állított bennünket ebbe a siralomvölgybe és
nem a fátum, nem is a kozmosz vak körforgása intézi földi
sorsunkat a legfelsőbb fórumon. Hanem hogy egy szebb
haza fogad be bennünket odatúl. Egy nemesebb, magasabb,
tisztább, maradandóbb élet. Egy Atya vár reánk, akinek a
hatalma isteni; egy Isten, akinek a szíve atyai. Aki boldogí-
tani akar bennünket a saját isteni életrendjében; aki meg
akarja mutatni nekünk a szépség, az élet, az összhang, a
szeretet, a boldogság azon mélyeit, melyeket istensége méhé-