A katolikus egyház krisztusi eredete

148
ügye”; ha teljességgel annak tudja magát, aminek az apos-
tol a papot nevezi: „Isten szolgájának s Krisztus titkai
sáfárjának” s akinek kötelessége, hogy „alkalommal, alkal-
matlanul” éjjel és nappal Isten országának terjesztésén
fáradjon: akkor nem kötheti le szívét egy asszony szerelmé-
nek s egyetlen kicsiny családi kör gondozásának. Neki az
egész nyáj a családja, minden hívő lélek a szerelmese. Szen-
vedélye, ambíciója, nappali verejtékezésének, éjjeli aggódá-
sainak tárgya egy: a Krisztus országának fejlődése, szabad
sága, virágzása, terjedése és védelme, a lelkek megmentése
az örök életre.
Így képzeli, a hívő nép az ideális papot s az egyház csak
nagyon helyesen s nagyon a Jézus jegyeséhez méltóan esc
lekedett, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy neki
csak ideális papok kellenek. Ha aztán egyes országokban
vagy egyes időkben a papságnak ez az ideálja elhalványult,
lia akár a papi nevelés, akár az ellenőrzés fogyatékossága,
akár a papok gazdasági elhelyezkedése, akár egyéb körül
menyek talán lesülyesztették a papságnak egy részét erről
a magaslatról, ezt nagyon sajnálatosnak kell találnunk, de
meg fogjuk érteni, hogy az Egyház ilyenkor sem tesz enged-
ményt a sülyedésnek, hanem minden szívósságával ragasz-
kodik az evangéliumi papi ideálhoz.
Az evangéliumi ideálhoz, igenis. Mert igaz ugyan, hogy
az apostolok s az első papok és püspökök nagy része nos
volt, mert hisz ezeket meglett korukban szólította a hívás
az apostoli s papi pályára; de ne feledjük: az erre vonat
kozó szentírási és patrisztikai helyek seholsem mint jogot
és törvényt említik ezt a körülményi, hanem egyrészt mint
adott, pillanatnyi szükségességet lel tételezik, másrészt állan-
dóan megszorító intézkedéseket; tartalmaznak, ,,A püspök
egynejü legyen” – nem annyit, jelent, hogy igenis csak
nősüljön; hanem: ha már nős is, többször ne nősüljön s
olyat nem is szabad püspökké választani, aki éleiében már
másodszor nősült. Az apostolok „mindent elhagyva” – tehát
feleségüket is – követték Jézust. S az első zsinatok, még
amikor nem á llí thatt ák is fel általánosan kötelező törvényül
a, eelibátust, máris mindig azzal foglalkoznak, hogy a pap
lehetőleg nőtlen legyen, vagy ha nős is, ne éljen lényleges
házas életet s ebben a törekvésben már a régi, 4-ik század-
beli zsinatok is az „apostoli tradícióra.” hiva t koz t a k.