POSITIV AESTHETIKA

216
mint az eddigiekben, e helyen is. annál inkább a többi érzékig
közvetlen művészetekkel.
Ami az érzékletek tulajdonságait, minőségi, mennyi-
ségi sajátságait illeti, az érzéki érzeteknél eléggé tárgyaltuk;
mindazt csak hangulati velejáróitól kell megfosztanunk, hogy
ne legyen érzet, hanem merő érzéklet (sensation pure). Itt
még csak egyet-mást akarunk elmondani a legfontosabb érzék-
letekről, a két felső csoportról, aesthetikai közös tulajdon-
ságaikról és különbségeikről.
A lülnek és szemnek a világ, a valóság a létezésnek
szerintünk úgy vélt két formájában, rendjében jelenik meg;
pedig csak agyunk íogja fel a világot mas-más érzékletek kate-
góriái szerint (. . . sous la catégorie des images mentales .. .
sous celles des symboles subjectifs de la vision ou de l'audi-
tion ... ou telle catégorie de sensations. Soury: La vision
mentale). A hallás-érzékieteket elménk leginkább az idő for-
májában, a látáséit a tér formájában rendezi.
A tér és idő mennyiségét érzéki valónk önmaga, illetve
tartalma szerint méri, s ez mindig relatív és subjectiv mér-
téket ad. Ezért mondhatja a költő:
Nagy művész a fogság szenvedése.
Minden órát századokra nyújt.
Ilyen a «világ» szó relatív értelme. Általában a naiv
szemléletben nagy szerepet játszik a relatív tér és időfeifogás,
s mint ilyen, fontos az impressionista, festői, költői előadásban.
Hasonló szerepet játszik e naiv, impressionista világ-
nézetben a már említett látszat elve. Az aesthetikus elme
tiszta, merő látszatokkal dolgozik. Nem keresi az igazságot,
veszi a benyomásokat ahogy kapja. Neki lehet tányér, korong
a nap, égbolt a légrészecskéken megtört fénysugarak. A hold
neki a látóhatár alján nagyobb, mint az ég meredekén. Ez
elvet túlhajtva használja a modern franczia iskola, s ez a
tulajdonképeni Impressionismus: az esti homályban köze-