POSITIV AESTHETIKA

146
feltevés tér- és időfelfogásunkról. Mivel pedig e feltevés a tért
és időt elménk ősi formáinak, szemléleti formáknak tartja,
melyeket elménk ruház a tapasztalatadta érzékletanyagra,
azaz ezt azokban az eredeti sajátos formáiban rendezi, tehát
veleszületett, apriori formáknak tekinti, s bár Kant. ami-
lyen óvatos, erről nem igen beszél, ez elmélet ha burkoltan
is, mégis csak nativistikus elmélet. De ép e sajátszerűen,
oly könnyen gondolatvesztő módon burkolt alakja okozta,
hogy oly föltétlen tiszteletben állhatott s áll némelyeknél még
ma is, kiket megejt csábító gondolatsora. Ez okozta, hogy
az emberi gondolkodás legnagyobb héroszának, egy Spencernek
kellett jönnie s kimutatnia ez elmélet tarthatatlanságát.
Spencer a Psychologia elveiben (Principles of Psycho-
logy, 1855.) gyönyörűen kimutatta, hogy az értelem, az egész
emberi gondolkodás egyáltalán oly psychikus változásokból
áll, melyek szigorúan a környezet változásaitól függnek, me-
lyeket tehát tisztán a környezet, a környezetnek ránk-hatása
determinál, hogy egyáltalán bármely élő lény psychikus életét
környezete határozza meg, a környezet hatása, az illető egyén
szempontjából szólva: az egyén tapasztalata és amennyiben
az ősök tapasztalatainak eredménye bizonyos dispositiók
alakjában átöröklődhetik, az ősök tapasztalata, az átöröklés
(Pr. of Psych, vol. I. part. IV. chapt. I., II.. III.).
Ha így egész értelmünket a tapasztalat, már akár az
egyén tapasztalata, akár az ősök átöröklött tapasztalata
alkotja, nem beszélhetünk a tapasztalatot megelőző, a tapasz-
talaton kívül álló apriori formákról, milyenek a Kant-féle
szemléleti formák, nem mondhatjuk Kant-tal hogy «felfogá-
sunk anyagát a non-ego adja s formáját az ego». «A sub-
jective értett tér felhalmozódott és összeolvadt tapasztalatok
útján (by accumulated and consolidated experiences) szárma-
zott az objective értett térből» (Pr. of Psych, vol. II. p. VI.
chapt. XIV. The pereception of space).