POSITIV AESTHETIKA

209
az évezredekkel ezelőtt Ázsia szívében lakozó pusztai faj testi
szervezetének, mely rányomta bélyegét a faj nyelvére, a faj
aesthetikájára.
Avagy nem jellemző-e a német fajra az a jambikus
rhythmika, mely oly elválaszthatatlan kapcsolatban van a
keringő megfelelő ütemeivel, ép úgy, mint a magyar négyes
ütemek valóságos csárdás-ütemek is egyszersmind, ütemei a
faji rhythmikának, táncznak, sőt a nyelvfejlődés számos tényé-
nek, mely a szóképzésben, alkotásban és fűzésben egyaránt
élénken szem előtt tartotta ezt (csak a közmondásokat szó-
járásokat, ikerszavakat tekintsük), szóval ősi ütemei ezek
a fajnak, s mint ilyen, a faj szervezett sajátságaiban leli
magyarázatát.
* *
Láttuk, hogy ha az általános szemlélet maga már bizo-
nyos egységesítő, rendező tevékenység, az aesthetikai szem-
lélet sokkal fokozottabban nyilatkozó, egységesítő, rendező
tevékenység.
Természetes, hogy az elme nem rendezi anyagát egy-
formán, minden tekintetben, minden embernél. Főformái ugyan-
azok, a részletekben sok eltérés lehetséges. Már az objecti-
vatio foka, a balirány előszeretete egyéni eltérések lehetnek.
Ha még mindezekhez hozzáveszszük a képzetek rendeződését,
egész külön felfogásokkal lesz dolgunk. Különösen előrehala-
dottabb korban egyes képzetek túltengenék a többiek rovására
s irányító befolyással vannak a többiek elrendezésére. így
halljuk az efféle kijelentéseket annyiszor ismétlődni: a világ
«hiúság vására», «bohó játék». Olykor egészen egyéni jellegű
lesz az ilyen elrendezés, mint a kitől azt hallottuk, hogy
«nagy állatkert a világ». De már magát a szemléletet tekintve,
külön lelki világa, világképe van mindenkinek a valóságról.