POSITIV AESTHETIKA

539
Fenségesnek nevezzük, ami általánosan nagy (Erhaben nen-
nen wir das, was schlechthin gross ist. – Kritik der Urtheils-
kraft §. 25.). Később nemlegesen is megvilágítja: «Fenséges,
amivel összehasonlítva minden más kicsi». Az erőbeli fen-
ségesnél különösen a természetet, mint nyilatkozó erőt hang-
súlyozza.
Ez idő vagy térbeli nagysággal szemben, melyhez a
túlnyomó erő képzete fűződik, gyarlóságunk, törpeségünk;
gyöngeségünk, semmiségünk lesújtó érzése a fenséges, mint
ilyen tehát a félelem bizonyos neme, de oly sajátos neme.
mely minden veszélytől biztos, mert ellenkező esetben való-
ságos félelemmel s nem fenséges érzésével van dolgunk. Mint
ilyen félelem pedig az egyéni ösztön veszedelmének érzése,
de mivel a veszély ki van zárva az egyéni ösztön ilyetén
játékának lehet nevezni a fenséges érzést.
Grant Allen (The Origin of the Sublime. Mind 1878.)
is kiemeli a túlnyomó erőt. Kant is kellemetlen érzésnek
(Unlust) mondja a fenséges porbasujtó hatását (Das Gefühl
des Erhabenen ist also ein Gefühl der Unlust), melyből aztán
úgy támad a kellemes érzés, a rendkívüli nagyság gondo-
latunkat felemelő hatása (Kritik der Urtheilskraft. §. 27.).
Burke meg éppen a félelemből magyarázza s fejtegetéseire
hosszasabban ki kell térnünk. Maga Kant is a maga «trans-
cendentalism fejtegetésével szemben Burke-ét psychologiainak
nevezi s azt mondja, hogy ebben a «legelőkelőbb szerzőként»
kell felemlíteni (§. 29.). Az öröm bizonyos nemével olvastuk
Kantnál, hogy ily nagyra becsüli Burke-öt, kit első meg-
ismertünkkor igen lángeszű fejtegetőnek találtunk.
Edmund Burke «Philosophiai vizsgálódások a fensé-
ges és szép fogalmaink eredetéről» (Philosophical Inquiry
into the origin of our ideas of the sublime and beautiful.
1756.) czímü munkájában éles psychologiai szemmel vizs-
gálta a szép e két főformájának eredetét. Ezért, noha az