POSITIV AESTHETIKA

400
haza felszabadításának reménye, ennek öröme lüktet e «buz-
dító» versekben, e riadókban. A hazafi keserűsége jajdul fel
a trencséni siralomban. A «bujdosó szegény legény» keserve,
bánata s a kibujdosóknál a hazától való válás fájdalma a
legszebb nótasorokban tördeli szét erejét. Még hatalmasabb
lesz a bujdosó «szomorúsága» az ősz dalaiban, hol saját
bánatjához csatlakozik az erdő mély melancholiája s az ősz
végtelen szomorúsága. Ε lehangoló, emésztő érzések fatális
eltompultságban nyugszanak meg, melynek hatalmas kifeje-
zése az idéztem kép: buborék, fabula az élet.
Hasonlóan amily jellemzőnek találtuk a troubadour-költé-
szetre azt a sajátos, ismertettem képzetvilágot, úgy hozzá-
csatolhatjuk most a kedves után való vágyódás, epekedés,
a tavasz, a május jöttén való örvendezés, a hűvös tavaszi
s nyári éjszakák boldogsága után való sóvárgás, az élet, a
páros élet dévaj, érzéki szeretetének, a válás keserű fájdal-
mának, s a visszaemlékezés édes-gyötrelmének különféle han-
gulatait. A Fzerelem e különféle hangulatai azzal a sajátos
képzetvilággal alkotják e költészetet.
Vagy a német vándordalokban ott találjuk a «Wander-
lust»-nak, a vándorló kedvnek, ennek a «hatalmas vágy»-nak
vidám, fölemelő, erővel és büszkeséggel eltöltő hangulatait a
tavasz, a szép napok jöttével; a könnyű, de mégis fájó búcsú
elfutó, tünékeny, igaz, de fuvalatszerű borúját. Kifejezve ezeket
a sajátos képzetvilággal, előttünk áll e «vándor»-költészet.
Minden művészet sajátos jellemét e kettő adja meg: az
alaphangulat és a képzetműködés, az utóbbinak – mint em-
lítettük – leghatalmasabb szerepe a költészetben van. így
láttuk a kurucz, a troubadour, a vándorköltészetnél, de ép
úgy tekinthettük volna a magyar betyár·balladák hangulat-
világát, vagy a Robin-Hood-balladák érzelemkörét.
Ha a képzetműködések mellett így a hangulatváltozásokat
is tanulmányozzuk, akkor igazán «lelkébe látunk» a művész-