POSITIV AESTHETIKA

300
találjuk. Ε vándor-dalok képzetkörében a tavasz, a zöld erdő,
a rózsaszín felhő a vándorlás, az útrakelés gondolatával
kapcsolatos. A kikelet nemcsak a szabadba csalja őket, mint
a troubadourokat, hanem hatalmas vágyat ébreszt bennük:
világgá menni, ki ki a nagy világba (in die weite, weite Welt),
a messzeségbe (es treibt in dieFerne mich mäctig hinaus).
Ez a hatalmas vágy ez a Wanderlust, mely egy ilyen vándor-
dal czímeként is szerepel (Müllertől). Ε dalok szerint «a nap sem
áll meg az ég boltján, valami hajtja szárazon és vizén át>
(die Sonne sie bleibet am Himmel nicht stehn; es treibt sie,
durch Länder, und Meere zu gehn), a patak, a folyó tovább
siet, «a hullám sem tapad a magányos parthoz» (die Woge
nicht haftet am einsamen Strand), a felhők az ég vándorai,
a levegő hajósai («Eilende Wolken, Segler der Lüfte, wer mit
euch wanderte, wer mit euch schiffte!» Schillernél), s a «gyors
felhőkkel száll a madár a távolba, hol hazai dalt énekel >
(Mit eilenden Wolken der Vogel dort zieht und singt in der
Ferne ein heimatlich Lied), a «viharok is bezúgják az egész
országot» (die Stürme, sie brausen mit Macht durch das Land).
Szóval az egész természet vándorol, a legényt is vándorló
vágy fogja el, menni a messze távolba, «hogy hasonló legyen
anyjához, a vándorló világhoz» (zu gleichen der Mutter, der
wandernden Welt). A «szülei háztól» természetesen elbúcsúzik,
mint a «szülőföld hegyeitől», völgyeitől is, s így támadnak a
bncsúdalok, az Abschied-ek. Egy rakás ilyen népdal talál-
ható. Ε tekintetben egyike a legjellemzőbb vádor-daloknak
ép egy ily bucsúdal, Justinus Kerner Abschied-je, mely e
tekintetben typikus; a fenti idézetek jobbára belőle valók.
A Säckingeni Trombitás híres «Isten veled, gyönyörnek sok
lett volna» . . . bucsúdalában is e jellemzően germán hang
csendül meg.
Hogy e vándorló dalok, a «vándorló világ» e különös
képzetköre mért fejlődött ki ily erősen s éppen a németeknél,