POSITIV AESTHETIKA

319
ben is. szólásai akárhányszor ily alkotások: a völgy felett
uralkodó bérez, az égbe törekvő csúcsok stb.
A műköltészet ma is pazarul alkalmazza. Ennek is
megvannak, ha szabad úgy mondanunk, mythikus alakjai; a
haza, a magány, a természet, a képzelet, a szerelem, a köl-
tészet, az ifjúság, az ábránd – ezek valóságos alakjai a
modern költészetnek, lépten-nyomon apostropháltatnak: lebo-
rul előttük a költő, imádja, vallja őket,
A mai népköltés is bőven alkalmazza e kapcsolást:
kesereg az oláh tilinkós;
Maradj erdő, én elmegyek.
Sírnak értem a levelek . . .
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
Mert az én galambom sírva keres engem . . .
(Alexi fordítása.)
zokogja a magyar nóta.
A költészet személyesítő kapcsolatai is. mint a hason-
lítóknál tapasztaltuk, szintén lehelnek jobban és kevésbbé
állandósultak. Az ifjúság, a szerelem, a költészet, a termé-
szet megszemélyesítései ily nagy fokban állandósult kapcso-
latok, ily conventionalis apostrophálások. Lehetnek azonban
itt is egészen új vagy ritkább szokatlan, meglepő egyéni szemé-
lyesítések. Ily meglepően szép kapcsolat Musset-nél mikor a
kölni,astrassburgi székesegyházról, a Notre-Dame-ról és a Szent-
Péter templomáról, amint bennök felzúg a zsolozsma, azt mondja,
hogy «kővirágos palástjukban, térdelve a messzeségben, újszü-
lött századok hozsannáját éneklik a leborult népek egyetemes
orgonájához», vagy hogy «a szent oltárokon az elefántcsont-
feszületek még szennytelen, tejfehér karokat tárogattak» a
hivők felé, vagy hogy «az ájtatos .nép a sötét boltozatok
alatt meghajlik, zsolozsmákat rebegve, mint az északi szél-
ben a nádak népe». Hogy az ily kapcsolatok meglepőek és
egyáltalán a «meglepő», psychologiai magyarázatát ép az