POSITIV AESTHETIKA

450
Mint minden ilyen conventionalis kapcsolatok, a kifejező
mozgások is hatalmas ethnographiai különbségeket tüntetnek
fel. A délvidéki népek eleven taglejtése ép oly jellemző, mint
az északiak, az angol, a skandináv vígjátékokban eléggé
gúnyolt nyugalma. De nemcsak általánosságban, hanem az
egyes mozgásokra nézve is találhatók különbségek. Az olasz
kissé hátravetett merev fejjel tagad, míg közép Európában
jobbra-balra való fejrázás a tagadás jele. így vagyunk a
köszönő mozgásokkal is. A török szívre tett kézzel üdvözöl,
mi kalapemelintéssel, a hölgyek meg csak fejmozdulattal.
Amint minden ily kapcsolat változásoknak van alá-
vetve, amint a nyelv is folytonos fejlődésben van, úgy a
kifejező mozgások e jelrendszere is fejlődést mutat. Különö-
sen érdekes e szempontból a köszönés alakjainak fejlődése.
A porbaborulásból, mely talán a legősibb lehetett, fejlődhe-
tett a meghajlás. Érdekes, mit Henle állít, hogy e meghaj-
lás eleinte oly mély lett volna, hogy a kalap leesett volna,
ha le nem vették volna előre, s e szokásból fejlődött volna
a kalapemelő köszöntés. A mai fejlődés mindinkább előre-
haladó rövidítésben áll. Ma már nem illik mélyen leemelni
kalapunkat és éppenséggel illetlenség annyira leemelni, hogy
belsejével felfelé forduljon, mint a koldusé. A hölgyek sem
köszönnek vissza erős fejbólintással, hanem csak gyöngéd,
alig észrevehető fejmozdulattal s inkább a szempillantással
köszönnek. Így vagyunk a meghajlással is. A férfi ma csak
fejével hajlik meg.
Amint beszéltünk egyes korok hangulatvilágáról, ezzel
kapcsolatban beszélhetünk jellemző kifejező mozgásaikról is.
Az említett századelejebeli érzelmes Werther-korszak ifjai s
leányai bizonyára több ez érzékenykedő hangulatot jellemző
kifejező mozgáskapcsolatot mutattak fel, mint korunk, ha
nem is hiszszük el túlzottan sentimentalis és siránkozó regé-
nyeiknek minden szavát a sok térdre borulásról. Gondoljunk