POSITIV AESTHETIKA

196
vadászata, melyen az alakok tekintete mind a vadkanon con-
centrálódik, mely a képnek valósággal közepére van helyezve.
Még érdekesebb Raffael Bethlehemi gyermekülése, melyen a
gyermekeiket megmenteni igyekvő asszonyok és a gyermek-
gyilkosok csoportjainak tömegét a háttérben mintegy fölöttük
feltűnő híd ívével foglalja össze, mely ív felező-pontja alatt a
kép kellő közepén, egy a nézővel ép szembeszaladó asszony,
karján gyermekével képezi az egész festmény egységét. A híd
ilyetén szerepe s a vegyes tömeg közül ép velünk szemben,
felénk szaladó asszony feltűnően egységessé teszi a képet.
Festményen a centralis csoportosítás megfelelő kifeje-
zése, mint láttuk, a rajz és színezés centripetal elevenségé-
vel és centrifugai elmosásával történik. Raffael talán leg-
kedvesebb Madonnája, a Madonna del Granduca szolgálhat
például, melyen a sötét háttérből mint valami sugárzó tüne-
mény válik ki a Madonna leányosan, szűziesen kedves arcza.
Hasonló példakép szolgálhat Rubens Pásztoros tájképe, melyen,
míg közepe teljes megvilágításban van ábrázolva, a szélek
felé mindinkább elmosódik a rajz és színezés, s a szélek
maguk úgyszólván teljes sötétségbe olvadnak át.
Ugyancsak a középpont kiemelésére szolgál az ép a
cinquecento szent képein annyiszor található szent fény,
gloria, akár mint sugárkoszorú, akár mint fénykör, arany-
koszorú, mint a Margit-legenda írója mondja, vagy fény-
korong. Leonardo da Vinci Cenacolo-ján Krisztusnak, mint
a kép egységének alakját a már említett csoportosításbeli
elrendezés és rajzbeli kiemelésen kívül még a szent fény is
emeli, mely mint a kép legfényesebb színfoltja, mint valami
önálló fényforrás, magára tereli a figyelmet. Rembrandt Bete-
geket gyógyító Krisztus karczán, az úgynevezett «100 forintos
lap»-on a homályos háttérből kiváló világos Krisztus-alak
fejét sugárzó fény veszi körül és teszi a kép középpontjává.
Raffael Disputáján Krisztust valóságos fényküllőkből alkotott