POSITIV AESTHETIKA

329
Szép a kő-erkélytartó s az oly nagyságú és alakú gipszután-
zat, mert megszoktuk, mert úgy szoktuk meg; nem szép a
kőnek festett vas, mert nem szoktuk meg, mert így tehát
nincs psychologiai alap, nincs állandósult kapcsolat hozzá.
Csak azt tartjuk természetesnek, amit olyannak meg-
szoktunk. Innen magyarázhatók az olyan paradoxon állítások,
hogy az író, a költő természetesebb legyen a természetnél.
Villemain azt mondja, hogy a történeti regény igazabb a
történetnél. Boileau meg, hogy nem minden ami igaz, való-
szerű, a költő pedig iparkodjék valószerűnek tüntetni fel tár-
gyát. Mindez csak azt akarja mondani, hogy az esetleges,
véletlen kiszámíthatatlan valósággal, történettel szemben állan-
dósult kapcsolatainknak, ezek combinatióinak megfelelő, hatá-
rozott, összefüggő, már t. i. a mi elménk előtt összefüggő,
észszerűbb képet adjon az író és költő, szokottabb képét a
valóságnak, melyben a szokatlan, meglepő véletlenek bizony
sokszor nagy szerepet játszanak, – tehát a valóságnak elménk
kapcsolatdispositiói szerint, a mi számunkra átdolgozott, lefor-
dított mását.
Az ily bizonyos körön belül állandósult átlagos kapcso-
latok, mint ezek a conventio és hagyományassociatiók, tel-
jes ellentéte az egyéni. Ez felette változó és különös lehet.
Gyökerezhetik az illető előző életének egyéni emlékeiben. így
mikor a milánói tornyokat bámuló vártátálló magyar baká-
nak szülőhelye Nagy-Abony jut eszébe e sok toronyról, nagyon
is egyéni kapcsolat:
Nagy-Abonyban csak a két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik.
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban ezt a harminczkettőt.
Hasonlóan egyéni kapcsolat, mikor a rövidszárú bak-
kancsról s a fázásról eszébe jut az otthoni bunda s róla
babája, kivel együtt melegedtek alatta: