POSITIV AESTHETIKA

szerinte – a hanglétra viszonyai és a tér viszonyai közti
jellemző hasonlóságon alapulnak. Ami a tér egyik részében
lehet, mozoghat; történhetik ép úgy más részében. Nyugvás,
mozgás, itt, ott, amott is lehet. így a hanglétrában. Bármely
melodikus phrasis, bármely zenei tétel, bármely accord
bizonyos magasságban, ismételhető bármely más fokon s
jellemző hasonlóságát rögtön érezzük. Mint két test a térben,
úgy több melodikus phrasis együtt is létezhetik a hang-
létra terjedelmében (a többszólamú harmonikus zenében),
kölcsönös zavar, háborítás nélkül. Ha külön, akkor is, fel-
téve, hogy az accentuait, hangsúlyos ütemrészekben con-
sonálnak. A zenei szólam (Stimme) mozgása (Bewegung) a
mély és magas irányában a térbeli mozgás analógiája. Igen -
analógia forog itt szóban s voltakép az időről beszél Helm-
holtz, mint a tér analógon-járói. Tér- és időről a szemléleti
részben. A zene e mozgásokkal – már tudjuk – erőket ábrázol,
tüntet fel működésükben. Ezek az indító erők; a kedélyhan-
gulatok. Ezek képét adja a zene. A psychikus erők meg-
felelő kifejezése a zene. Végül a zene eredetére vet érdekes
világot néhány megjegyzésével nagy műve végén a hangok,
csengések halhatatlan búvára. Szerinte nem érzelmi ösztön-
szerű hangok utánzatából keletkezett. A hangfestés, izom-
contractio elméletét elveti. Az érzelmek az átvontatott (»schlei-
fend») hangmenetet szeretik, nem a fokszerű melodiaszólamot.
Nem utánzás, hanem kifejezés – ezt érezte feladatául a
fejődő melódia: nevezetesen az ének. Az első énekmelódia,
mely lecsengett az ember-állat ajkáról a szabad természet
ölén, mely először keltett hangulatokat valamely más kezdet-
leges emberi agyban, kifejezni törerekedett az éneklő kedély-
hangulatait, ezek árnyéklatait homályosan, öntudatlanul
s a szívszaggató melódia, az a síró nóta, az a lelket tépő
kesergő, mely most születik a nép egyszerű lelkében, az is
a nép egyszerű, de annál mélyebb, hatalmasabb, elemibb
130