POSITIV AESTHETIKA

303
vízár. Villon, a franczia középkor legmodernebb poétája a
Hajdankor hölgyeiről szóló ballade-jában a női szépség mú-
landóságát a «tavalyi hó» örökre való nyomtalan eltűnésé-
hez hasonlítja. Egyik orosz népdal az ifjúság «tűnő éveiről»,
«boldog napjairól» azt dalolja, hogy úgy elsuhantak, mint a
«tavaszi hullámok». A franczia népdal pedig azt kesergi,
hogy elmúlnak a boldog idők, mint a mezők pázsitja (le joli
temps s'en va comme le gazon de champs . . .).
Az érzések, a lelki mozgalmak legfinomabb árnyalatai
-is kifejezhetőkké válnak ily kapcsolatok útján, s ép ez a költői
nyelv különös kiváltsága, hogy képes ily finomságokat oly
találóan megjeleníteni, ahogy semmiféle hosszú, száraz meg-
határozás képes nem volna. Egy igen érdekes példáját adjuk
itt az ily kifejezésnek, mely az emléknek, a képzetfelidéző-
désnek találó rajzát adja:
Meg-meglegyint szellője tűnt napoknak,
Távol vidékről, hol a rózsa nyit.
Virágid, ifjúság, hogy hulladoznak,
Hogy szétfoszolnak fényes álmaid. (Reviczky.)
Az első sorok a támadó képzet, a múlt képének felelevene-
dését igen finoman festik.
Az érzések nyelvében a legkiválóbb kifejező tényező-
nek kell tartanunk a hasonlító kapcsolásokat. Amit közvetlen
egyenes úton híven, megfelelően kifejezni képtelenek vagyunk,
a legtalálóbb finomsággal képes megjeleníteni a hasonlító
kapcsolás néhány sorban. Az elvesztett kis leányát feledni
nem tudó költő egész hangulata, érzése, helyzete találóan
fejeződik ki e néhány sorban:
Befútta sírodat a tiszta téli hó,
Alig-alig látszik fejfád ága ki. -
Mint egy mozdulatlan, fehér oczeánból
Az elmerült sajka törpe roncsai,
(Endrődi S.: Ünnep-est a temetőben.)