POSITIV AESTHETIKA

418
tüntető példát tekintjük, úgy ebben is, Madách «Ember
tragédiájáénak világtörténelmi jeleneteiben, bár hatalmas
egység az e tarka, különféle korképet összefűző alapeszme,
mégis a leghatalmasabb egységet az alaphangulat önti bele.
melynek ez alapeszme csak kifejeződése.
Ez az alaphangulat pedig bizonyos lesújtó kiábrán-
dulás, melyet kedv az élethez, a küzdéshez, vágy a boldog-
ság, a tökéletesség felé előz meg. Megjegyzem itt most nem
az egész darab, hanem csak a világtörténelmi jelenetek egy-
séges hangulatáról van szó. Minden ily jelenetben, kezdve az
elsőn s végezve az utolsón, Ádám, az Ember új kedvvel
fog az élethez> a küzdéshez, új reménynyel az új irányban,
az új társadalmi formákban, új hittel az új eszmék nyíló
«virágai»-ban, a «jövő zenéjé»-ben, új, hatalmas vágygyal
indul neki keresni a boldogságot, a tökéletességet az emberi-
ség haladásában s mindannyiszor tökéletesen kiábrándulva,
lesújtva, megsemmisülve a «hasztalan harcz» láttán, kerül ki
a küzdelemből. Az élet, a küzdés e kedvének, a boldogság,
a tökéletesség után való e hatalmas vágynak tökéletes kiábrán-
dulását csak kifejezi az az alapeszme, hogy nem létezik töké-
letesség, nem létezik boldogság, minden társadalmi forma
tarthatatlanná válik.
A tragédia végén is e lesújtó kiábrándulásból emel-
kedik fel az a bizonyos vigasztalódó megnyugvás magában
a küzdelemben, a munkában, melynek megint eszmei kife-
jezése, hogy magában a küzdésben kell keresnünk és fel-
találnunk boldogságunkat, a munkában, mely felemel, kielégít
és boldogít.
Íme láthatjuk, mily hatalmas, egységes alaphangalat
hullámzik végig az egész tragédián, a sok tarka, álomszerű
világtörténelmi jelenetek összeségén keresztül: a küzdésben
magában megnyugvó kiábrándulás.
Ε kiindulásában pessimista hangulat ép Madách kora-