Ének - zene - nevelés - ELTE Tanító - Eötvös Loránd ...

d) quodlibet
e) a második szólam teljesen más dallam
— népdal a felső szólamban
— népdal az alsó szólamban
— (kíséret szövege, szóismételgetés, azonos vagy hasonló)
f) kánon
g) a második szólam hasonló dallamú (és szövegű)
Az a) és b) tulajdonképpen összevonható lenne, mert a magyar népzene
és a gregorián is — mint mindig — egyszólamú ének, változatosságát valamiféle
visszatérés (variált-, rövidített-, megnyújtott formájú) biztosította.
A többszólamúság kezdeti lépéseit, az oktáv- és kvintpárhuzamot figyelmen
kívül hagyom, hiszen az elsősorban férfi- és gyermek-, férfi- és női
hang együtthangzásából következik, és most csak a gyermek- és női karok
kérdését vizsgálom. Bár a kvintpárhuzam megéreztetése élmény lehet és lendíthet
a kvinttel lejjebb és feljebb mozgó népdalok tanításában, szólamokra
szétosztásában. „Akkordvilágban kialakult mai hallásunk talán nem is tudja
megérteni, micsoda varázsa lehetett az első ilyen kétszólamúságnak. De tessék
egy kis baráti körrel elbujdosni három hétre minden akkord elől, például
egy cserkésztáborba, ott nap-nap után énekelni unisono s a 17. napon elkezdeni
valami nyugodt, csendes melódiát szép halkan párhuzamos kvintekkel
kísérni. Micsoda szenzáció! Akusztikai, fiziológiai, esztétikai szenzáció,
testet-lelket átjáró élmény”, idézi könyvében Bárdos Lajost Kerényi (14. o.).
Az antifónák és responzóriumok éneklése és a refrénes népdal vagy népének
éneklése nem hat többszólamúságnak, mégis megvan egyfajta feszültség
a csendben levő énekesek számára, hogy jó időpontban, megfelelő hangon
lépjenek be. Egyszerűnek tűnik a felelgetés is („A kezdet fokán talán
egy előénekes és tömeg ajkán váltakozott az ének, valahogy úgy, mint a
gyermekek »libuska« játékában halljuk, mikor rázendít az egyik: »Gyertek
haza, libuskáim« — s felelik a többiek: »Nem megyünk!« — »Miért?« —
kérdi egy. — »Farkas van a híd alatt!« — válaszol a többi stb.” [Ádám Jenő,
120. o.], de próbáljuk csak újonnan tanult dallal, milyen várakozással teli a
figyelés arra, hogy mikor énekeljen dalosunk. Más, mintha végig énekelné,
más, mintha csak hallgatná. Megnyugvást, biztonságérzetet nyújt, hogy a
feloldás bizonyos, kiszámítható. Mégis már ezzel a kis spektrumú variációs
lehetőséggel is az énekesek és a hallgatóság megnyerhető. Vezetéséhez, irányításához
sem kell érett, kidolgozott technika; gyakorlás és az irányító „avizáló”
tekintete elég a jó megoldáshoz.
131