Ének - zene - nevelés - ELTE Tanító - Eötvös Loránd ...

Contraria contrariis curantur (ellentéteket ellentétekkel gyógyítanak) —
azt jelentette, hogy a hangközöket megfordítva kell énekelni (tükörkánon).
Nigra sum, sed formosa (fekete vagyok, de szép), vagy Coecus
non judicat de colore (a vak nem törődik a színnel); megfejtése: fehér
kótákat is feketének kell venni. Clama ne cesses (kiálts, ne szűnjél) anynyit
jelentett, hogy a pauzákat nem kell figyelembe venni. De minimis
non judicat praetor (a csekélységekkel nem törődik a praetor) vagyis a
minimákat — a mi kótaírásunkban a félkótát —, mint átfutó hangokat ki
kellett hagyni. Me oportet minui, illum autem crescere (nekem kisebbednem,
neki növekednie kell) annyit jelentett, hogy az adott dallamot, a
cantus firmust az egyik szólam duplára fokozta (augmentáció), a másik
felére lassította (diminúció) stb. Legérdekesebb volt a rákkánon, melyben
a kísérő szólam hátulról előre énekelte azt a dallamot, melyet a főszólam
megadott. Ez volt a canon cancrizans s mottói voltak: Canit more
Hebraeorum (zsidók módjára énekel), Vade retro satana (távozz hátra,
sátán), Misericordia et veritas obviaverunt sibi (irgalom és igazság
egymásnak elébe mentek), vagy pedig egy enigmatikus mondatból kellett
kihámozni az értelmet, pl. In girum imus nocte et consumimur igni.
(Visszafele olvasva is ugyanaz: Körbe bolygunk éjjel és tűz gyötör minket)
vagy Signa te, signa, temere me tangis et angis.” 15
g) A népdalhoz hasonló a kísérő szólam, azaz, ha a kezdő énekesnek nem
kánon, hanem prím-, vagy oktáv-imitációt kell énekelnie, nagyon nehéznek
tűnik a kis eltéréseket megjegyeznie. A kvint- és kvart-imitáció már könynyebb,
de a jellemző fordulatok azonosságai, majd kisebb eltérései ebben az
esetben is zavaróak a járatlan énekes számára, de legalább a belépés karakterisztikusan
más volta segíti őket. Az előbbiektől eltérő hangközöknél már
jelentősebb különbségek lehetségesek a hangközök terén, ezért ebben a kategóriában
a könnyebbek közé számítanak ezek az imitációk. Még mindig jobb
egy öntudatosan a szólamát éneklő botladozásait javítani, hiszen önálló dallama
van, mint a homofon, alárendelt szólamokat javítgatni. A betanításhoz
és a vezényléshez is képzett, jó zenész szükséges.
Fokozatosan, a formai különbségeket nyomon követve, egyre jobban
tisztul énekeseink látóköre, érzékenysége. Ezek az egyre nehezedő lépések
végül az énekeseket alkalmassá teszik nagyszabású népdalfeldolgozások
15 Werner Alajos: Az Éneklő Egyház, Martineum Könyvnyomda Rt., Szombathely, 1937.
87–88. o.
139