Ének - zene - nevelés - ELTE Tanító - Eötvös Loránd ...

Hangerőben és harmóniailag disszonanciájában kiemelkedő csúcspont ez. 7
Kontraszthatással még exponáltabban szólaltatja meg a sort. A teljes kórus
(sőt a szoprán divisijével 5 szólammá dagadt kórus) fortissimója után a baszszus
halkan, fáradtan unisono ismétli meg egy jelentőssé váló pausa után. 8
A mű harmadik része az első versszak kezdő sorával indul és zárul. Az
első sor dallamát halljuk visszatérni pianissimo. A 2. és 3. sor hangerőben
még egyszer kétségbeesetten felkapaszkodik fortissimóig — felsorakoztatva
mindazt, ami késő: „késő az álmunk, révünk, 9 nyugalmunk, ölelésünk 10 ” —,
hogy aztán majd egy ütemnyi megtorpanás (pausa) után visszatérjen pianissimo,
az első fő gondolat végső szomorúságok fátylát lebbentve. 11
A harmadik versszak dallamát körülfogó kísérőszólamok lemondó sóhaja
az utolsó előtti két ütemben önállóan is megszólal sf-val kiemelve: „késő”. 12
7 A középrész izgatott, feszült mondatai feltornyozódnak a csúcsig, majd ismét fesz basszussal záródnak.
De amilyen sztatikus volt a 8. ütem Fesz-hangzata, annyira dinamikus, középrészhez illően
nyitott a 19. ütem harmóniája. (A bővített terckvart Kodály jól ismert, kedvelt összhangja.)
8 Lokrikus visszakapcsolás a zárórész főhangnemébe: az utoljára említett fesz basszus esz-t vonz. És
valóban, ezen indul az utolsó harmadot bevezető két ütem: „Meghalni se tudunk nyugodtan.”
Megérkeztünk b tonikára.
9 „Késő”... A fáradt léptekkel vonszolódó szinkópák is hangfestő hatásúak. A szoprán a kéttagú szavakat
(késő, álmunk, késő, révünk) sajátos ütembeli eltolódással, szinkópásan panaszolja. Az
ógörög verseknek ez a „tonikus” (magassággal való) hangsúlykiemelése jobban is illik a vers
légköréhez (mindegyik szó „elkésik”), mintha szokványos, sima módon az ütemek elején kezdődnének
a vontatott szavak. Magasabban énekelt főszótagok és gondosan kiírt hangsúlyjelek
teszik lehetővé a helyes kórus-deklamációt.
10 Az ölelés szóhoz valami lágy, érzelmes konszonancia illenék. De amikor még azzal is elkésünk,
fájdalmasan kiáltjuk ki: á – asz szűk oktáv a női szólamok között, asz – á – bő oktáv a basszus és
alt között…
11 Még egy hagyományos elem: az utolsó ütemeket megelőző általános szünet előtt (az ölelésünk szó
végén) olyan hangzatot hallunk, amelyben benne van a B tonalitás vezetőhangja, az a is. Így a fő
motívumot visszahozó kodetta szervesen kapcsolódik az előzményekhez.
12 A mélyített hang… Nem egyszer, de a darabon végig újra meg újra fesz szólal meg az előjegyzett f
helyett… Itt is f helyett fesz:
A szerkezet: 5. és 3. lépcső a dallamban. Mindennapos közhely lehetne. De a színezet tiszta helyett
szűk kvint, és lapos közhely helyett a költő egyszeri egyéni szavát halljuk. (Milyen katasztrofális
volna ez a hagyományos f – d záró- flexával!)
147