Ének - zene - nevelés - ELTE Tanító - Eötvös Loránd ...

Nem őszintétlenség például, ha diákjaim az órán nem tudják leolvasni arcomról
fáradtságomat, pillanatnyi gondterheltségemet, esetleges magánéleti
problémáimat, mert nem mutatom, hiszen nem tartozik rájuk. Ezért nem terhelem
vele őket arcvonásaimban sem. Mutatom viszont helyette például a
tárgyalt témával kapcsolatos valós érdeklődésemet, lelkesültségemet.
Ezzel valójában nem becsapom őket, hanem — ura lévén önmagamnak, a
saját arcomnak (önfegyelem!) — lelkesítem, élénkítem, serkentem figyelmüket
az éppen aktuális anyagrész iránt.
Régi színházi szabály: a tudatos mimikát használni, de nem kihasználni
kell, azzal élni kívánatos, de visszaélni tilos!
— „Ne mutogass, mert…” — Mutogatni valóban nem szerencsés, de a
gesztusok rendszerét, s főleg jelentéseit nem árt ismerni, hiszen helyük van
az ember közléseiben. Hogy végletes, de nyilvánvaló példával igazoljuk ezt,
elég, ha a siketnéma nyelvre (jelelés) gondolunk, amely épp a gesztusrendszerre,
s nem az egyes szavak ún. „lebetűzésére” épül.
— De a mindennapi életben is gyakran alkalmazunk gesztusokat akár
verbális megnyilvánulásunkat kiegészítendő, mintegy annak nagyobb nyomatékot,
hangsúlyt adandó, intenzitását felerősítendő. Ezért a jó gesztusnak
mindig határozottnak és időben kitartottnak (észlelhetőnek) kell lennie.
— Fontos, hogy a szóbeli közlés és a gesztus között homogenitás legyen.
Ha a közléstől tartalmilag vagy érzelmileg elütő gesztust használunk, hiteltelenné
válik maga a közlés is. Ugyanez történik akkor is, ha a gesztus túlzó,
vagy túl sok!
— Ha bizonyos magasság (derékmagasság) alatt gesztikulálok, az súlytalanná,
jelentéktelenné, tehát feleslegessé, sőt zavaróvá válik, hiszen
funkciótlan: nem erősíti a mondandómat. Lényeges, hogy csak indokolt esetben
használjuk a gesztust. Akkor, ha valóban nyomatékot kívánunk adni szavainknak.
Ha a szöveg ezt nem kívánja meg, ne alkalmazzunk gesztust, mert
hadonászóvá válunk. Ez esetben a gesztustalanság nem gusztustalanság!
— A jó gesztus alapvetően éppúgy öntudatlan, mint az arcjáték. Ettől
persze még szabályozható és szabályozandó (színésznek és pedagógusnak
egyaránt): végletességei gyakorlatokkal lefaraghatók, kapkodó voltuk megszüntethető.
— A színpadi gesztus lényegében csak annyira tér el a köznapitól, mint a
színpadi beszéd a köznyelvitől. Határozottabb, pontosabban formált, egyértelműbb,
mert hiszen tudatosabb és megkonstruált. Valahonnan indul, valahová
jut, eleje, közepe és vége is van, mint egy jól szerkesztett mondatnak.
156