és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

VÁLTOZÓ MIKSZÁTH–KÉP 107vállalhatta volna: „Semmi népleírás oly jól nem rajzolja egy nemzet életét,jellemét, uralkodó eszméit, mint ahogy képes az önmagát rajzolni – adomáiban.“Arra talán emlékeztetni sem szükséges, hogy az első sikert meghozó, nemelőzmény nélküli elbeszéléseinek egyik legszembetűnőbb sajátja: az anekdotát,adomát, valóst és meseit ötvöző előadásmód. Legfeljebb azt mondhatnánk – nohaa két kis elbeszélésgyűjteményt együtt szokták emlegetni – műfajilagmeglehetősen különböznek egymástól.A jó palócok (újabban novellaciklusként is emlegetett) darabjaitömörebbek, zártabbak, egyenesvonalúbbak, mint a Tót atyafiak inkábbanekdotikus, lazább szövésű elbeszélései.Kétségtelen, Mikszáth falujából (akárcsak két évtized múlva aGárdonyiéból) nem hiányoznak a lélek békéjét felkavaró érzelmek,szenvedélyek, mégis a kenyérgondokat oszlató derű, a hétköznapok derűje kerítihatalmába az olvasót. Legenda és legendafoszlatás, idill és rejtett szenvedélyekegyszerre alakítják a művészi élményt. S már ezek az elbeszélések arrólárulkodnak, hogy Mikszáth nyelvezetét nem annyira szókincse, mint inkábbmondatfűzése minősíti. Nem annyira az író nyelvi leleményei, mint inkább anyelv-kínálta lehetőségek felhasználási módja.Az író hol a lúdtollat, hol az acéltollat veszi elő regényeiben is. Ésnemcsak a hajdanvolt világ hétköznapjait, hangulatait életre keltő romantikusmeseszövésű idilljeiben. Olyan regényeiben is, mint a külföldön kivételessikernek örvendő Szent Péter esernyője, a lélektani igénnyel megírt Beszterceostroma vagy a riporteri „élethűségű“ Új Zrínyiász.Mintha a részletek, a bensőséges életképek fontosabbak lennének mintmaga a műegész, mintha a regények cselekménye csak ürügy lenne arra, hogyegy-egy alak viselkedésének, egy-egy különös élethelyzetnek részesei lehessünk.S az író adomázó, anekdotázó kedvének.Persze a „hézagtalan pszichológiai motiváció és a helyzet tipizálása helyettis másfajta művészi eszközök hívatottak az eszmei-közérzetbeli sugallatokhordozására“ – írja Imre László.Az utolsó évtized művei körüli viták, akárcsak az író személyesmegnyilatkozásai a regények ötletéül szolgáló valóság-mozzanatok és az íróifikció viszonyának gondosabb megítélésére késztetnek. A művészi megjelenítéseszközeinek sokrétűbb vizsgálatával például teljesebb képet kaphatunk arról,miként válnak az utolsó évtized regényeinek (Különös házasság, A Noszty-fiúesete Tóth Marival, A fekete város) forrásai a művészi megelevenítés részévé.Egyetérthetünk a Különös házasság összetettebb világértelmezése mellett érvelőfriss tanulmány szerzőjével, Bényei Péterrel: Mikszáth valóban tisztában vanazzal, hogy egy szájhagyományban élő történetnek egyik olyan változatát mondjanagyon szabadon, melynek a „valóságos“ történethez nagyon kevés köze van.Úgy tűnik másként kell újraolvasnunk úgynevezett „dzsentri-regényeit“ is.Már csak azért is szükség van erre, mert a kis- és középnemesség