és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

SZEMLE 155kiáltványát, amely anakronizmusnak minősíti a dadaizmust, és saját feladatát az „építés“-ben, „új dolgok teremtésében“ jelöli meg, a LEF – Baloldali Front – 1923-ből származóprogramját („A futurizmus a művészetek baloldali frontja lett. [...] A LEF kötelessége,hogy egységbe foglalja a baloldali erőket. A LEF kötelessége, hogy felülvizsgálja sorait,lerázva a hozzátapadt múltat. A LEF kötelessége, hogy egységes arcvonalat teremtsen azósdi épület felrobbantására, az új kultúra birtoklását célzó küzdelemre.“), s ha nyomonkövetjük az egymást felváltó, egymással vitázó csoportok, iskolák, műhelyek alakulásátazokig a politikai dokumentumokig, amelyek az irodalmi és művészeti élet hatalmiszóval történő szabályozását dokumentálják (ezek egyike az 1932 áprilisi központibizottsági határozat: „Feloszlatandók a proletárírók egyesületei [...], egyesíteni kell azösszes írókat, akik a szovjehatalom mellett állnak, és akik a szocialista építésbenigyekeznek részt venni egy kommunista frakcióval bíró egységes SzovjetÍrószövetségben“), 3 akkor kirajzolódik előttünk az a rendkivül dinamikus erőtér,amelyben egyfelől az irodalmi és művészeti törekvések tulajdon törvényszerűségeikszerint, autonóm módon alakulnak, másfelől viszont részei azoknak a politikaifolyamatoknak, amelyek saját logikájuk szerint bánnak vagy éppenséggel elbánnakvelük.Történelmi háttérként érdemes lehet a francia és az orosz-szovjet avantgárdpéldájára emlékeztetni. Lemérhető ugyanis rajtuk az irányulások olykor radikális tartalmikülönbsége. Míg a francia – valójában nemzetközi – dadaizmus, majd szürrealizmuselsődlegesen romboló, szubverzív, korlátokat ledöntő tendenciájú, addig az orosz-szovjetavantgárd fórumai főként a konstruktív akarat és a forradalmi cselekvéssel szolidárisművészet programjával teljesednek ki – és kényszerülnek meghátrálásra a politikaihatalom szorításában. Az sem mellékes továbbá, hogy az avantgárd mozgalmak sűrűségeegyenes arányban áll azokkal a társadalmi konvulziókkal, amelyek ilyen vagy olyanirányban kilendítik a szellemi élet szereplőit a modernség bevett pályáiról, hogy merőbenúj irányba tereljék a művészi kreativitást. Róma és Párizs, Pétervár és Berlin – azért nemvéletlen, hogy épp ezek lettek az avantgárdnak otthont adó fővárosok, mert ott valósultmeg a művészi tapasztalatok és a művészeten kívüli – társadalmi, szellemi, erkölcsi –kihívások legtermékenyebb ütközése. Példáink végül arra a tényre is ráterelik afigyelmet, hogy az avantgárd mozgalmak párhuzamosan, pontosabban felváltvaérvényesítik a művészet önelvű, öncélú felfogásának a l’art pour l’art-szemlélettel rokonfolytatását, illetve a társadalmi célzatú, politikailag elkötelezett alkotás koncepcióját.Ilyen értelemben sommásan elmondható talán, hogy a Trianon utáni erdélyi magyarirodalom visszahátrál – semlegesebben szólva: berendezkedik – az irodalmi modernségsok szempontból épp akkor alakuló, körvonalazódó fő áramába. Abba, amelynekviszonya sem Budapesten, sem Párizsban nem volt, nem is lehetett problémátlan – amotta Nyugat, emitt a Nouvelle Revue Francaise képviselte azt a modernséget, amely, mindenszellemi nyitottsága, az újra is fogékony esztétista korszerűsége mellett, többé vagykevésbé élesen, de vitában állott az izmusokkal.Balázs Imre József könyve újraolvasási kísérlet. Megfigyelésem szerint négyszinten aknázza ki az újraolvasásban rejlő lehetőségeket. Az első a dátumok és a történet,a második a művek és az életművek, a harmadik az avantgárd erdélyi összképe, a3 L. Varga Mihály (szerk.), Új ég és új fold. Irodalmi élet Szovjet-Oroszországban (1917–1932).Válogatás a korszak irodalmi kiáltványaiból és irodalompolitikai dokumentumaiból. EurópaKönyvkiadó. Bp., 1987.