és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEKLI. évf. 2007. 1–2. számHÍREKSZABÓ ZOLTÁN ∗1927. február 18. – 2007. június 19.Egy évtizeddel ezelőtt, amikor hetvenévesként ünnepeltük, az Őt köszöntőemlékkönyvben egyik magyarországi barátja a mozgó tanárság sajátos intézményéneknevezte, és azt írta róla, hogy „oly könnyedén jár-kel Közép-Európa szívközelében amagyar nyelv versütemére, megnyugató vasas zakatolások fölött, mint akinek szárnyanőtt! De hát így is van! Miért ne nőne szárnya annak, aki a magyar nyelv csodáivalházal?“ Most Szabó professzor valóban elszállt, kiszállt az időből, a földi létből,eltávozott tanítványai, tanártársai és családja köréből. Abból az intézményből is, amelybe21 évesen lépett be 1948-ban, és amelyet most nyolcvanévesen hagy el végleg. Ennélteljesebb szakmai pálya és élet talán nem is lehet, mondhatnánk, mert a tanítványokbanés a gazdag életműben benne van a jövőbeli folyamatosság ígérete, fiában és unokájábanpedig az élet folytatása. Most mégis az elszakadással járó fájdalom és bánat döbbenetétérezzük, és ez képtelenné tesz bennünket arra, hogy máris leltározzunk.Annyit mégis el kell mondanunk, kerülve az alkalomszülte közhelyeket, hogyebben a családias szakmai műhelyben, a nyelvészeti tanszéken, amelykiszolgáltatottságban élte végig a XX. század második felének történelmi fordulatait, atraumákat, a kilátástalanságot, Szabó Zoltán volt az, aki úgy volt benne a családban, hogyközben – azzal, hogy folyamatosan tájékozódott, mozgott, közvetített –, megóvottbennünket a belterjességtől, a provincializmustól és igényességével többnyire afelületességtől is. Az elzártság körülményei között közvetítette mindazokat azeredményeket, kiadványokat, amelyek Bukarestben, Budapesten vagy éppenBloomingtonban születtek.Békítő szellemű békés ember volt egy olyan munkaközösségben, amelyben néhadörgött és villámlott, és néha éppen neki kellett elhárítania a villámokat. Szelídemberségével közvetített a tanszék előző nagy nemzedéke és a fiatalok között. Nemvitatkozott azokkal, akik hagyományos témákkal foglalkoztak, de tanulmányaival,könyveivel vitathatatlanul igazolta, milyen gazdagodást jelentenek az új megközelítések,a tágabb horizont. A kolozsvári nyelvészeti iskola karakterisztikus hagyományainakmegfelelően maga is hosszú időn át nyelvtörténetet oktatott, nyelvjárástanból írt doktoriértekezést, több alapvető tanulmányt közölt a nyelvi kölcsönhatás köréből, közbenrészben ezzel párhuzamosan új kutatási területek úttörő művelőjeként vált ismertté ahazai és a nemzetközi tudományos életben. Tanítványait is, akiknek seregnyi hada∗ 2007. jún. 22-én vettünk tőle búcsút Kolozsváron a Kismező utcai temetőben.