és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

SZEMLE 157Szentimrei Jenő poetikai modernségének szintén a háborús élmény nyújttörténelmi hátteret. A perspektívaváltás eljárásán túl a vizsgálódás a jelentésszintekegymásba játszatását emeli ki a fiatalkori versekben, és felhívja a figyelmet a költőipozíció eredetiségére, amikor megállapítja, hogy „az élet és a háború szervezettségénekösszevetése jónéhány abszurd, kegyetlen következtetést is lehetővé tesz számára“.Összetartozást fedez fel a tovább alakuló költői mű szemléletére jellemző „organikusság“és az „expresszionista egész-elvűség“ között, hogy később, egy jellegzetes Szentimreiverskapcsán „az expresszionizmus aktivizáló ideológiájának kulcselemei“-t azonosítsa.Más költeményeiben viszont „a vers beszélőjének fikcionalizálódás“-ában fedezi fel azavantgárd eljárások jelenlétét (174–94).A Reiter Róbertnek szentelt fejezet a költő életművének az eddigi kutatásokeredményeit integráló, alapos bemutatása. A költő 1917 és 1919 között a Ma hasábjainközölt 18 verséről idézi Deréky Pál értékelését, aki e versek három stiláris csoportjátkülöníti el, majd ezeket írja: „Különösen az 1918 második felében és 1919-ben közöltversekben szaporodnak meg aztán a közvetlen kiszólások/megszólítások, itt már egyesszám első személyű beszélővel. [...] Ezek a megoldások nem annyira futuristaként,hanem leginkább expesszionistaként tűnnek leírhatónak. Az egyes avantgárd irányzatokegyüttes, olykor ötvözött jelenléte tehát ugyanúgy jellemző ennek az időszaknak a Reiterverseire,mint ahogy a magyar avangárd költészet egészére.“ Ugyancsak a finomabbelméleti különbségtevés szándékával veti fel az „elvont avantgárd költemény“terminusnak a „konstruktiv“ szótár egyéb jellemzőivel is leírható értelmezését (108–11).Az értekezés minden lapja egyszerre olvasata az erdélyi irodalom avantgárdkorpuszának, és a róla korábban megjelent irodalomnak. Sőni Pál, Bori Imre, KántorLajos, az újabbak közül pedig különösképpen Láng Gusztáv, Pomogáts Béla és DerékyPál témánkba vágó összefoglaló munkái az adatfeltárás és az értelemzés több fázisánkeresztül jelzik az elméleti korszerűsödés állomásait. Jelen könyv támaszkodik emunkákra, hasznosítja eredményeiket, de számos ponton tovább is gondolja, olykorvitatja megállapításaikat. Ebben az értemezői térben kap fokozottan hangsúlyt a szerzőszintézis-igénye az erdélyi avantgárd törekvések egészének szélesebb, az irodalmimodernség tágabb kontextusát is érintő láttatására. Az összképben így kapja meg az őtmegillető helyet mind a szerényebb teljesítménye mellett is az avantgárd vonzáskörébetartozó költők sora – Kahána Mózes, Becski Andor, Becski Irén, Heves Ferenc, ErgÁgoston – mind pedig az erdélyi prózának az a vonulata, amely Nagy Dániel, TamásiÁron, Szántó György, Szilágyi András műveiben nem csupán megújította aregénypoétika eljárásáit, hanem azt jól kitapintható szálak mentén avantgárdösztönzésekkel dúsította.Méltatást érdemel végül a könyv avantgárd-felfogása. Az „Összegzés“-ben aszerző tételesen is megfogalmazza, hogy (a fentebb már idézett okból) „távolságtartássalkezeli az avangárd egykorú önértelmezéseit: a manifesztumokban,folyóiratprogramokban, írói megnyilatkozásokban kinyilatkoztatott elveket éscimkézéseket – a művek felől próbál inkább rekonstruálni, néha akár az önjellemzésekellenében is“ (290). Irodalomtudományi szempontból kétségtelenül indokolt választás,amelyet a könyvben olvasható elemzések igazolnak is. Ez a perspektíva ugyanakkorfelveti annak a feszültségnek a kezelését is, amely némelykor az avantgárd beszédmódelvei és azok művészi objektivációja között keletkezik. A könyv egyik fő erénye, hogy