és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEKLI. évf. 2007. 1–2. számSZEMLEBALÁZS IMRE JÓZSEF, Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban. Mentor Kiadó.Marosvásárhely, 2006. 320 lap.A könyv a szerző három évvel korábban megvédett doktori értekezésének némikiegészítéssel közreadott szövegét tartalmazza. Bevezetőjében mindjárt a szerző arrahívja fel a figyelmet – Kulcsár Szabó Zoltánt idézve –, hogy az avantgárd „befogadásiakadályai [...] nem teljesen függetlenek az izmusok önértelmezéseinek, programjainakkétes teljesítményétől“. Ami annyit jelent, hogy szükségesnek látszik különbséget tennielméleti szövegek és műalkotások, programok és életművek között. Ebből pedig az afontos irodalomtörténeti felismerés vonható le, hogy az elméleti nézőpontok olykor hevesvitája nem feltétlenül szünteti meg maguknak a műalkotásoknak a kapcsolódási pontjait,más szóval az avantgárd nem csupán az újítás és szakítás logikája mentén írható le azutókor perspektívájából. További fontos tétele a könyvnek, hogy Balázs elfogadja -Deréky Pál és mások nyomán – az avantgárd korszakhatáraként az 1930-as évet: „amagyar avantgárd mozgalmi, ’irányzati’ szakasza ezzel az évvel lényegében lezárul, ajelentősebb avantgárd folyóiratok, intézmények is megszűnnek“ (6–9). Úgy véli, Erdélyrenézve is érvényes ez a behatárolás.„A harmincas évekre, úgy tűnik, bizonyos értelemben Gaál Gábor és ahelikonisták egyaránt megtalálni vélték az Emberiség szótárát, az őket kifejező ’tökéletesnyelvet’ – egyfelől az osztályharcos tartalmakat minél adekvátabban megjelenítő,leegyszerűsödött nyelvben, másrészt a transzszilvanista helyzetértelmező irodalom térbeliés időbeli sajátosságokat, alapkonfliktusokat szimbolikus áttételekkel megjelenítőnyelvében. Ezekben a diskurzusokban az avantgárdnak (másfajta ’művészi akarása’folytán) nem jutott már hely, s így egy lezárt korszak részeként tekintettek rá, elfedveazoknak az intézményeknek a nyomait is, amelyek a húszas évek első felében teretbiztosítottak számára“ (75).Könyve harmadik fejezetének végén (Az erdélyi avantgárd irodalomrecepciótörténeti sajátosságai), a Gaál Gábor és a Korunk viszonya az avantgárdhozcímű alfejezetben ezekkel a szavakkal foglalja össze Balázs Imre József a folyóiratfőszerkesztőjének a korszak erdélyi irodalomszemléletére általánosan is jellemzőpozícióját az avantgárddal kapcsolatban. Úgy hangzik ez a megállapítás, mint egy jólkezdődő történet nem túl szerencsés lezárása. Exponálja ugyanakkor a könyvalapkérdését: milyen terjedelmű és milyen súlyú ez a történet, miként állítható össze ésértelmezhető események és művek olyan sorozatából, amely első látásra az irodalom és aművészetek egyik legfontosabb XX. századi fejleményének részleges, töredezett,ellentmondásos jelenlétét sugallja irodalmunkban?Kétségtelen, hogy az európai avantgárd mozgalmak viharos, eseményekbengazdag képet mutatnak a nemcsak a század tízes és húszas éveiben, de még 1930 után is.Ha a szürrealizmust nézzük, a Littérature cimű folyóirat második folyamának