és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

164SZEMLEIntézete által indított és ma is megjelenő magyar nyelvű tudományos szakfolyóiratlétezett, melléje társult 1990 után az újra indulhatott Erdélyi Múzeum. A NyIrK-benolyan nyelvtudományi szakágak művelése került előtérbe, amelyek a közösség nyelvi éskulturális önazonosságának megismerésére, ápolására szolgáltak, nyelvjárástani, névtani,nyelvtörténeti közlemények, a nyelvi (román–magyar) kölcsönhatások vizsgálata, leírónyelvészeti és stilisztikai kutatások, könyvismertetések és adattár szolgálta és szolgáljama is az olvasót.Olvashatunk tanulmányt Szabó T. Attiláról, akinek a neve még életébenszimbólummá vált, hiszen nyelvjárástani, leíró és történeti névtani, településtörténeti,népességtörténeti és nem utolsó sorban tudománynépszerűsítő írásai bizonyítjákközleményeinek kiapadhatatlan anyagát; ezekből idézett Kabán Annamária, smunkásságának betetőzéseként említi az Erdélyi magyar szótörténeti tár-t. Összegzéskéntmegállapítja, hogy Szabó T. Attila olyan korban alkotott, amikor az erdélyi tudományoséletben úttörő munkára volt szükség, s ezt az úttörő munkát akkor is végezte, a célok éstervek kitűzését akkor sem mulasztotta el, amikor látta, tudta, hgy sem szellemi erő, semanyagi eszközök, sem pedig kiadói lehetőségek nem voltak ezek megvalósítására.Bár a stílustörténetnek mint önálló tudományágnak a létjogosultságát mégkülönbözőképpen ítéli meg a szakirodalom, az erdélyi stílustörténeti kutatások úttörője,Szabó Zoltán, következetes, kitartó munkájával, a stílustörténet elméleti hátterét ismegvilágító tanulmányaival mindenképpen a szakág kiemelkedő egyéniségei közésorolható. Kötetei közül említhetjük a három kiadást is megért Kis magyar stílustörténete(1970, 1982, 1986), A mai stilisztika elméleti alapjai-t (1977), de ezek mellett az 1988-ban Szövegnyelvészet és stilisztika címen megjelent monográfiát is, mely a „kétikertudomány“ egymásra találása legalapvetőbb és módszertani kérdéseinek eddigilegteljesebb foglalata. Ebben olyan elméletileg igazolható keretet alakított ki, melyben aszöveg eltérő hierarchiájú szintjeit a stílustól vizsgált jelenségekkel és a stilisztika ágaivalazonosította. Az oktatás számára pedig fogódzót nyújtott a stílusnak a szöveggrammatikai, szemantikai, pragmatikai vagy szemiotikai szintjén való elemzésével,beleértve a kommunikáció-elméletet, a beszédaktus-elméletet stb. Ezt a munkáját követteA magyar szépírói stílus fő irányai (1998) című kötet, amelyben a stílustörténetielméletek szövegtani alapon való összekapcsolására, kidolgozására mutatott példát.Az első rész három tanulmánya után a második részben az erdélyi magyarnyelvhasználat történetéből olvashatunk hat tanulmányt, a beszélt nyelvi, a tudományosés publicisztikai és szépírói szövegekről készült elemzést. Az egyik, a szerző által azErdélyi magyar szótörténeti tár számára a mint kötőszóról és határozószóról készültszócikk tanulságait foglalja össze. A magyar növénytani szókincs kialakításában vállaltnyelvújító szerepéről, a magyar botanikatörténet, orvostörténet és gyógyszertörténet koraiszakaszának európai mércével is mérhető, jelentős alkotásáról, Melius Péter: Herbárium(1578) című világi jellegű munkájáról olvashatunk. Az első magyar nyelvű nyomtatottorvosbotanikai mű hangtani, alaktani sajátosságait, szókincstani kérdéseit ismerteti, anövénynevek elő- és utóéletét, eredetét, a belső keletkezésű növényneveket, tudományoshozzáértéssel, hiszen a mű szövegkiadásához maga Kabán Annamária is hozzájárult1978-ban megjelent tanulmányával. Melius műve mellé Apáczai Csere János MagyarEncyclopaedia és Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című műveit kapcsolta, és e könyvekszövegszervező elveit vizsgálta, azokat a strukturáló elveket, amelyek révén bizonyostípus-modellek alakíthatók ki. Longacre terminológiájával élve mindhárom szövegműben