és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

170HÍREKkörülötte már önálló iskolaként tömörült, a modern és elméleti témák felé terelte. Astilisztika és a stílustörténet, az irodalmi nyelv története voltak ezek az ígéretes újterületek. Olyan diszciplínákat alapozott meg, vezetett be, amelyek a nyelvtudománytösszekapcsolták az irodalomtudománnyal, mindezt előbb a szemiotika, majd a szövegtan,szövegszemiotika általánosabb keretébe ágyazva. Ez a két egyetemi tanszék szakmaikapcsolatára is jó hatással volt.Közvetítő és összekötő volt az országon belül azzal, hogy a hatvanas évekmásodik felétől másfél évtizeden át rendszeresen tanított a bukaresti egyetemen és amarosvásárhelyi tanárképző főiskolán. Ezeknek az intézményeknek a magyar nyelv ésirodalom tanszékeit ő szervezte meg, közben jó kapcsolatokat épített ki az élvonalbelibukaresti román nyelvészekkel is. Ismerték és megbecsülték, ennek volt köszönhető az is,hogy Őt bízták meg főszerkesztőként a Román Akadémia magyar nyelvű filológiaifolyóiratának, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményeknek a szerkesztésével.Magyarországi vendégtanári működésére a fordulat után és különösennyugalomba vonulása, 1993 után nyílt lehetőség. A mozgó tanárság egyszemélyesintézményeként rendszeresen oktatott a miskolci Bölcsész Egyesület magánegyetemén, apécsi, a szegedi, a debreceni és budapesti egyetemen. Ebben az időben már tagja volt aNemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1996-ban a Társaság IV., római kongresszusánmunkásságát Lotz-emlékéremmel jutalmazta, 2006-ban, a debreceni kongresszusontiszteleti taggá választotta.Tanári, nevelői erényei és eredményei épp olyan számottevőek és fontosak, mintpublikációi. Nem az egyetemen és más intézményekben betöltött funkciói, tisztségeikésztették arra, hogy inspirálja, ösztönözze és irányítsa tanítványait, fiatalabb kollégáiszakmai munkáját. Ő ezt nem a hivatali kötelesség kényszeréből tette, hanem hivatásból,a tudományművelés önzetlen vágyától hajtva. Tanárként igényes volt a tudományosképzésben, mesterként a beavatásban; tanítványainak a sorsát úgy követte nyomon,mintha mind a gyermekei lettek volna.Diákja voltam, aztán tanártársa lehettem, amikor pedig nekem kellett átvennem atanszék vezetését, segítőkészségében, emberi közvetlenségében éreztem igazán, mennyirefontos számára ez a tanszék. Közös volt a tanári szobánk, és néha mégis úgy alakult,hogy közös budapesti vonatozásaink alkalmával beszélgethettünk igazán. Tanszékimunkáját egy pillanatra sem adta föl: részt vett a hallgatók alapképzésében, doktoritémákat irányított – nélkülözhetetlen volt, és most mégis nélkülöznünk kell.Összekötő kapocs volt, mondták már korábban méltatói. Hogyan leszünk megnélküle? Csak úgy, ha tanácstalanságainkban rá gondolunk. Aki itt piheni már örök álmáta Marianum melletti temetőkertben.Búcsúzom Tőle a tanítványok, a tanártársak és a nyelvészkollégák nevében.Pihenése legyen nyugodt, emléke áldott.PÉNTEK JÁNOS