és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

88ARANY ZSUZSANNASzokásmondások című könyvének méltatása 45 is, melyben horizontálisműködésről beszél, azaz a nyelv nemcsak a kortársakat köti össze, hanemkorokat is képes átívelni, vagyis múlt és jelen közt húzódó, szüntelen mozgásbanlévő, antropomorf jelenség lesz.Kosztolányi nyelvészeti – valamint általában esztétikai tárgyú –tanulmányaival kapcsolatban különböző vádak is megfogalmazódtak az időkfolyamán. Nyelvesztétikai írásai ugyanis nem kifejezetten alkotnak összefüggőrendszert, hanem csak egyes részkérdéseket ragadnak ki, s emiatt nem mentesekbizonyos belső ellentmondásoktól sem. „Kosztolányi nem törekedett arra, hogynézeteit rendszerbe foglalja. A Nyugat nemzedék nagyjai valamennyienidegenkedtek a módszeres teoretizálástól, Kosztolányi pedig sokkalszeszélyesebb, spontánabb és empirikusabb alkotó, hogysem magát egy rendszertörvényeinek kedve lett volna alárendelni. Mégha maga alkotta volna is azt arendszert. Szeretett elmélkedni a művészet s különösen az irodalom kérdéseiről,de aligha gondolta, hogy nézeteiből valaki majd kódexet szerkeszt. Nehéz isvolna, mert a sok keresztező mozzanat lépten-nyomon alááshatná a törvényekerejét“ – írja Kiss Ferenc. 46 Később Madarász Klára ugyanezen elvi alapokrólindulva nem annyira számon kéri Kosztolányin a rendszerben gondolkodást, mintinkább elfogadtatni kívánja művész-alapállását: „A két »esztétika« közös vonásaaz, hogy lappangó: ugyanis nem kaptak rendszeres, úgymond tudományoskifejtést; nem is kaphattak, hiszen alkotóiknak elsősorban nem filozófiai, hanemművészi céljaik voltak. A művészetről, főleg ennek irodalmi ágáról szóló, azirodalmi – kritikai, filozófiai, esszéisztikus – próza válfajának széles skálájánmozgó írásaik ily módon egyfajta metairodalomnak tekinthetők; mint ahogyKosztolányi, úgy Pirandello is idegenkedett a módszeres teoretizálástól, és nemtörekedtek nézeteik rendszerbe foglalására.“ 47 E vádakkal kapcsolatban ismétarra kell utalnunk, hogy Kosztolányi lényegében publicista működését emelte„kultúrpolitizáló“ szintre. Nem pusztán írásai lehetnek mérvadóak e tekintetben,hanem társadalmi tettei is, valamint figyelembe kell vennünk lehetőségeit is. Ahagyatéki anyagban Illyés megtalálta a különválogatott nyelvészeti tárgyúszövegeket, ami arra enged következtetni, hogy Kosztolányi tervezte azokújrarendezését is, azaz kötetbeli kompozícióban is gondolkodhatott. Efeltételezést bizonyíthatja az is, hogy más műfajú szövegeivel ezt megtette,úgymint az Esti Kornél-történetekkel, illetve a szoros értelemben vettpublicisztikai szövegekkel, valamint az a tény sem mellőzhető, hogy amikor márhalálos beteg volt, készített olyan jegyzeteket, melyek műveinek összkiadásisorrendjére vonatkozó javaslatok lettek volna. (A Révai kiadó 1935-ben el iskezdte ezt a munkálatot, azonban főként a szépirodalmi műveket részesítette45 Kosztolányi Dezső, Szokásmondások. In: Nyelv és lélek. S. a. r. Réz Pál. Osiris. Budapest, 2002,48–9.; illetve: Pesti Hírlap XLIV. évf. 258. sz., 1922. nov. 12., 3–4.46 Kiss Ferenc, Kosztolányi, az esztéta. ItK. 1972/5–6, 601.47 Madarász Klára, Széljegyzetek Kosztolányi és Pirandello esztétikájához. It. 2000/2, 235.