és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEKLI. évf. 2007. 1–2. számPÁRHUZAMOS (IRODALOM)TÖRTÉNETEKElias Lönnrot Kalevalája és Arany János ToldijaEz a rövid írás kiegészítés Ille Erzsébet „Arany János és a magyar irodalmihagyományok“ című doktori disszertációjához, s az a célja, hogy Arany epikaimunkásságát a nemzeti kereteknél szélesebb perspektívában helyezze el. Adolgozat többet ad annál, mit a címe ígér, hiszen Aranynak nem csak a magyar,hanem a világ számos irodalmának Arany számára belátható, rendkívül szélesspektrumához való viszonyát is taglalja az óegyiptomi birodalomtól kezdve azógörög és latin klasszikus hagyományon át a humanizmus korának magyarbibliafordításaiig. Ebbe a hagyományba nyilván beletartozik a magyar históriásének-irodalom is, noha a dolgozatban tárgyalt széljegyzetek erről nem szólnak.A finnek ún. nemzeti eposzáról, a Kalevaláról lesz szó, amely az abszolútkronológiát tekintve Arany Toldijával egyidőben születettnek tekinthető (az ún.Régi-Kalevala 1835-ben látott napvilágot, az Új-Kalevala 1849-ben, míg a Toldi1846-ban) – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a XIX. század első felébena hírek, pláne az irodalom hírei, márcsak a közvetítés nehézségei miatt is, sokkallassabban terjedtek, mint ma. Annyi azonban egészen bizonyos, hogy EliasLönnrot alkotása – mert a közfelfogással ellentétben, én nem népi (naiv)eposznak tartom a Kalevalát, hanem egyéni alkotásnak – semmilyen hatássalnem volt Aranyra, midőn a Toldit írta. A XIX. század a finn nemzeti ébredéskora. Ekkor történt, hogy a napóleoni háborúk okozta történelmi turbulenciákkövetkeztében a svéd királyság keleti fele az Orosz Birodalom részévé lett. Itt, azIsten háta mögött lakó meglehetősen kis számú literátus réteg (nemesek, papok,polgárok), mely természetesen svéd nyelvű és kultúrájú volt, 1809-ben egyszercsak arra ébredt, hogy már nem svéd, hanem orosz alattvaló. (Ugyanez történt anépesség nagyobbik részét jelentő finn parasztokkal is, de az ő életüket ez azuralomváltás kevésbé befolyásolta.) A sokkra nem kétségbeeséssel, hanem aromantika legjobb szellemében pozitívan válaszolt a Finn Nagyhercegség (mertezt a nevet kapta az Orosz Birodalom új tartománya) művelt osztálya, melynekprogramját Adolf Ivar Arwidsson fogalmazta meg: „Svédek már nem lehetünk,oroszok nem akarunk lenni, legyünk hát finnek.“ Ennek a törekvésnek volt kiválóképviselője Elias Lönnrot (1802–1884), aki orvosnak tanult ugyan, de a finnnyelvű modern műveltség megalapozójaként emlékezünk rá. Orvosként körzetétjárva bukkant a gazdag néphagyományra, gyűjtötte svéd, akarom mondani finnmódszerességgel és szorgalommal a nép költészetét, és a homéroszi eposzokhagyományainak alapos ismeretében szerkesztette a népköltészet dirib-