és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÍRÁSAI A PESTI HÍRLAPBAN 91szövegmagyarázó eljárásának lényegét. A tanulmány ugyan megjelentposztumusz kötetben is, 57 azonban különválasztva, s egy Shakespeare-t tárgyalószövegsor egyik alfejezeteként. Való igaz, hogy Shakespeare Hamlet-jébőlClaudius nyitómonológját vizsgálja a szerző, ám a szövegmagyarázatokgyakorlatának sorozatát kezdi meg ezzel, programot is adva egyúttal továbbitanulmányok számára, nem pedig saját Shakespeare-képét kívánja bemutatni. Azeredeti sorrendiség azt támasztja alá, hogy a szövegelemzési módszertillusztrálandó választ Kosztolányi különböző szerzőktől, különböző műveket.Elsőként egy drámai monológgal kezd, majd kipróbálja eljárását verseken is,úgymint Petőfi Szeptember végén, illetve Babits Anyám nevére című alkotásain.A Claudius-monológ mint példa, annyiban vitatható, hogy ha egyszerKosztolányi főként nyelvi elemzésre vállalkozott – s abból von lekövetkeztetéseket a jelentésekre vonatkozóan –, akkor miért épp egy magyarra„csak“ fordított, eredetileg angol nyelven íródott szöveget vett alapul. Később eztorvosolandó nyúl magyar szerzők verseihez. A Tanulmány tizenhat sorrólmindennek ellenére lendületes és érdekes gondolatmenetet mutat, s Arany Jánosfordítását Kosztolányi tökéletesen összeegyezteti a dráma értelmezéséneklehetőségeivel, valamint Claudius alakjának és politikájának jellemzésével,illetve jelzi a monológ mise en abyme jellegét is, hiszen e néhány soremblematikusan tartalmazza, magába sűríti a dráma során kibomló konfliktusokösszességét: „A »bús homlok« remek szókép, de Claudius szájában erkölcsiítélet, hamisságának feltüntetése. […] Claudius a halálesetnél nem akar sokáigidőzni. Egyelőre mindössze négy előrevetett sort szentel neki, egy megengedőmellékmondat formájában. Tovább szeretne menni, rátérni a főmondatra. Kikellene bökkenteni minél előbb a legfontosabbat és legkínosabbat – jobb azontúllenni –, hogy nőül vette az özvegy királynét. Csakhogy ez nem sikerül neki. Afölségesen lejtő versek útvesztőjébe egyre jobban belebonyolódik, s akarva, nemakarva, visszatér a gyász és a nász visszásságára, mely lelki életének ugrópontja,a tragédia tengelye. […] De a megváltó szót, hogy »nőül vette«, még mindig nembírja kimondani. Újra szóképeket fon, hogy ezekkel előzőleg indokolja ésmentegesse tettét s a vádakat, melyek ellene támadhatnának, csírájában fojtsa el.[…] »Kopár örömmel« szánta rá magát a házasságra […] Ez a szókép isshakespeare-i ellentét. Mégis micsoda megrázó vallomásává válik magának azalaknak, akit egyszerre bandzsítani látunk – a síró szem, ferdén, a nevetőre sandít–, s a másik szóképben, mely csak fokozása ennek, már a valló önvádját halljukfelharsanni, aki önmagát marcangolva arra céloz, hogy kéjelgett koporsók között,és nászt ült a gyászban. […] Itt ér véget az a tizenhat sor, melyet elemzésreszemeltem ki. Mit bámulok benne? Mindenekelőtt a drámai megalapozásbiztonságát. […] Azért pécéztem ki éppen ezt a részletet, mert még nincs57 Kosztolányi Dezső, William Shakespeare IV. In Ércnél maradóbb. Szerk. Réz Pál. Szépirodalmi.Budapest, 1975, 21–5.