és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

SZEMLE 163földrajzi elhelyezkedésére, nevének eredetére, létrejöttének valószínű idejére, valamintnemzetiségi megoszlására vonatkozóan. Adorjáni külön fejezetben vázolja LukácsSándor és Rava viszonyát, az ott kifejtett, buktatókkal teli világi–jótékonyságitevékenységét, az ezek terén elért sikereit és kudarcait. Mindezek után részletesenismerteti általában véve a Ravában szokásos temetési szertartásokat, különös hagsúlytfektetve ezeken belül a halotti búcsúztatókra. A ravai halottkultusszal kapcsolatosnépszokások, vallási és babonás hiedelmek aprólékos bemutatása számos, nagyonérdekes adalékkal szolgál. A temetési szokások bemutatása kapcsán Adorjáni túllép az1930–1938 közötti szűk időszak temetési szokásainak vizsgálatán, és kutatásait kiterjesztiaz ezen periódus előtti és, különösképpen utáni ravai halotti szertartások bemutatására is.A kutató Lukács Sándor halotti búcsúztatóinak ismertetésére egy terjedelmesebbfejezetet szentel: összeveti az elhunyt gyermekek, illetve felnőttek számára írtbúcsúztatóit, valamint elemzi a lelkész-költőnek az azokban kifejezésre jutó vallási éserkölcsi világnézetét és a közösség számára szánt üzenetét.Könyve első, elemző szakaszában Adorjáni ismerteti még a búcsúztatókat és azelhantolást követő szokásokat is, részletesen leírva a ravai temető szerkezetét, a koprsóbehelyezét a sírba és az ehhez kapcsolódó szertartásjellegű cselekvéseket, a tor menetétés az egyéb, a gyász időszakában meglévő ravai szokásokat és hiedelmeket.Különösképpen figyelemreméltó a ravai gyászmenet szerkezetét bemutató,valamint az 1930 és 1938 között íródott 92 halotti búcsúztató időrendi mutatójánakmelléklete.A ravai halotti szertartáshoz kapcsolódó számos adat valamint a könyv másodikrészét kitevő 92 búcsúztató mellett, melyek önmagukban is egyedi értéket képviselnek, atanulmánykötet eredetisége főként az elemzés új szemszögből történő vizsgálatábanrejlik: Adorjáni a halotti búcsúztatókat nem annyira a néprajzkutató, hanem inkább ateológus nézőpontjából vizsgálja – ezáltal új elemzői megközelítésmódokkal gazdagítvanéprajztudományunkat.DRANIK RÉKAKABÁN ANNAMÁRIA, Lét és nyelv. Tanulmányok a nyelvtudomány és nyelvhasználattörténetéből. Bíbor kiadó. Miskolc, 2006. 220 lap.Kötetébe Kabán Annamária azokat a tanulmányait gyűjtötte egybe, amelyek azerdélyi magyar nyelvtudomány történetével, illetőleg az erdélyi magyar nyelvhasználatkérdéseivel foglalkoznak.Az első részben az erdélyi magyar nyelvtudomány XX. századi történetének azt amintegy fél évszázadát vizsgálta, amely a kolozsvári Nyelv- és IrodalomtudományiKözlemények (NyIrK.) című akadémiai folyóirat lapjain negyven éve (azóta már ötvenéve) nyomon követhető. Utalt az előzményekre: a XVII. századi Aranka György és azErdélyi Magyr Nyelvmívelő Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tevékenységére, akolozsvári tudományegyetem megszületésére, kiadványaikra – az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyvei (1859–1873), az Erdélyi Múzeum (1874-től napjainkig), az ErdélyiTudományos Füzetek (1926-tól), az Erdélyi Irodalmi Szemle (1926–1929) – s arra, hogya felszámolás után csak 1957-től a Román Akadémia Kolozsvári Nyelvtudományi