és Irodalomtudományi Közlemények - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

AZ ERDÉLYI MAGYAR KÖLTÉSZET AZ 1920-AS ÉVEKBEN 17verseiben jelentkezik, kétségtelenül előzményként nyúlhat vissza Áprilyhoz, de adithyrambikusság, annak nietzschei értelmében, nem tűnik fel nála.Értelmezői általában felfigyelnek költészetének erre a vonására, ésvalamiféle elidegenedettség-élménnyel hozzák kapcsolatba: „az önkifejezés azobjektív törvény megismerésének és felmutatásának álarcában jár e lírában; nemhangulatvilágot fejeznek ki versei, hanem világhangulatot. [...] Költő és világelidegenülése – vagy a szépségtől elidegenülő világ élménye – esztétikaiértelemben is elidegenítő hatású, amennyiben a költő többé nem adhatja át magáta valóság kínálta szépség- és harmóniaélménynek“ – mondja róla Láng Gusztáv.Ez a modernség horizontjában gyakran feltűnő tapasztalat a nyelvtől, illetve ajátszott szerepektől való elidegenedést is implikálja Áprilynál, sajátos billegésthoz létre nála tárgyias és személyes beszédmódok között. Voltaképpen ebben aköztességben helyezhető el az az átesztétizáló tendencia is, amely a személyességdiskurzusában szólal meg ugyan, de a metaforizáció révén ki is emeli akommunikációt, az „add“ felhívó funkcióját a köznapi érintkezés keretei közül:„S most add a lelked: karcsu váza,mely őrzi még a nyár borát –“(Ajánlás)Hangsúlyosan a modernséghez kötődő elem Áprily visszatekintő-emlékezőverseiben az a megoldás is, amely nevekből kiindulva próbál közvetíteniszövegeiben. Nem a múlt teljességét kívánja rekonstruálni, inkább nevek köréépít fel történeteket, mint talán legszebbik versében:„Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.De a vasárnap délutáni csendbennagyon dalolt a név zenéje bennem.S amíg dalolt, a századokba néztems a holt professzor szellemét idéztem,akinek egyszer meleg lett a véreAletta van der Maet nevére.“(Tavasz a házsongárdi temetőben)Hasonló, emlékeket a név által megérzékítő technikával szembesülhet azolvasó a „Domine Joó József“ megszólítására épülő Szilenciumban, a korai Nevekciklusban vagy az ugyancsak remek Találkozásom Farkas Gabriellel címűversben. Az észlelő már nem magukat a dolgokat, magukat a korábbról ismert