NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEKLI. évf. 2007. 1–2. számADATTÁRKOVÁSZNAI SÁNDOR ELÖLL-JÁRÓ BESZÉDE AZ OLVASÓHOZA marosvásárhelyi tanár, Kovásznai Sándor, 1791-ben fejezi be Gyöngyösi IstvánPorábul megéledett Phoenix című művéhez írt magyarázó jegyzékét. A jegyzék egynagyobb, az egész Gyöngyösi-életművet megjobbító, kritikai jegyzékekkel ellátó tervrésze. Kovásznai 1792-ben bekövetkezett halálával azonban az elkezdett munkaabbamarad, de ebben feltehetően szerepet játszik az is, hogy id. Ráday Gedeon, akiegyfajta megrendelőként, mecénásként, irányítóként követi figyelemmel a munkálatokat,ugyancsak 1792-ben meghal. Az ugyancsak marosvásárhylei Zilahi Sámuel mesterének,Kovásznainak az elkezdett munkálatait nem folytatja, az 1795-ben Dugonics általmegjelentetett Gyöngyösi-kiadásban a szerző semmit nem használ fel kovásznaikutatásaiból, s a több mint hétszáz oldalas Magyarázó jegyzék mai napig kéziratbanmaradt.Az alábbiakban a Magyarázó jegyzék Elöljáró beszédének betűhű átiratátközöljük.A’ Gyöngyösi István’, Porábul meg-éledett PHOENIX-ének, avagy Kemény János’dolgairól irt Magyar Verseinek, Jegyzések-által-való Magyarázatja.Elöll-járó beszéd az OlvasóhozA’ könyvek eleibe tétetni szokott Elöll-járó beszédek arra valók vólnának, hogyazokból, mint-egy rövid summákból, elöre által-láthatná az olvasó, mit lehessen a’munkában keresni? és annak olvasásához minémü itélettel és reménséggel foghasson? Deaz illyen beszédekben-is oly sok viszsza-élés találtatik, hogy gyakorta a’hol az olvasóhires eperre hivattatik, kénszeritessék onnan üress kászuval vissza-térni; És igy ha azember valamely munkáról egyenes itéletet akar tenni, szükség azt kezdetitöl-fogva mindvégig figyelmetesen meg-olvasni, és arról az-után itélni. Melyhez-képest talám e’Gyöngyösi Verseire irattatott Magyarázó Jegyzések-elöll-is el-maradhatna az elöll-járobeszéd. De minthogy bévett szokás immár, és magában nem-is vétkes, de söt inkábbhasznos szokás az illyen elö-beszédeknek irása, szükségesnek itéltem én-is, némelydolgokat elméjekre adni elöre azoknak, a’ kik ezen Magyarázo Jegyzéseket valahafognák olvasni.Én azért még gyermekségemben szüléimtöl és tanitóimtól hallván a’ GyöngyösiVerseinek nagy ditséretét, a’hol mellyik darabját kaphattam, olvasni kezdettem, ésazokból elmémben nagy gyönyörüséget származni érzettem. Minek-utánna pedig a’ régipoëtákat kezdettem-vólna olvasni, és Gyöngyösivel egybe-vetni; egészszen ki-tanultam,hogy minden kedvességit, és szépségit Gyöngyösi a’ régi poëtakból, ’s nevezetesen
132ADATTÁROvidiusból és Vergiliusból vette, mellyek-nélküll nem-is lehet az ö verseit senkinek-ismeg-érteni. Mert a’ miképen Ovidius és Vergilius, Homerust és mást régieket követte ésel-is érte; ugy Gyöngyösi Ovidiust és Virgiliust kivánta, és emberül-is tudta követni ésöket el-is érni. Nagy ditséret pedig és igen felettébb ritka dolog ollyan, az egészsz emberiNemzetségben leg-nagyobb elméket, mint Ovidius és Vergilius, a’ kikben a’ poëtaiminden virtusnak és az ékessen szóllásnak minden tökélletessége leg-felsöbb gráditsárament-vólt, ollyan böltsen és minden eröltetés-nélküll tudni követni, mint Gyöngyösimindenütt tselekedett az ö munkáiban! Minthogy azért illy nagy kedvességgel ésgyönyörüséggel töltötte-bé elmémet a’ Gyöngyösi verseinek olvasása, ugy, hogy mintOvidiust a’ Deák poëták-között, ugy Gyöngyösit nagy tsudálkozás-nélküll soha a’kezemböl le nem tehettem, a’ mellyet más Magyar irásoknak olvasása-után magambannem tapasztaltam; felettébb igen sajnállottam mindenkor, hogy illyen egyetlen-egy nagypoëtának ditsöséges munkái, a’ Budai hibás és romlott nyomtatás-által illy méltatlanullvesztegettetnek, és száz esztendö-alatt már majd oda lettek, és igen felettébbtsudálkoztam egészsz életemben rajta, hogy más Nemzeteknek példája-szerént, annyitudós Erdélyi, és Magyar Országi ember-között senki nem találkozott, a’ki ennek aMagyar poëták’ Fejedelminek drágalátos verseit ollyan tetemes hibáktól, és sebektölkivánta-vólna óltalmazni, és a’ régibb, Lötsén és másutt ki-jött példák-szerént ujjra kinyomtattatni.Kértem azért mind leveleim-által, mind szóval, a’ kikkel szembe vóltam, mind a’két Hazabéli tudós jó Uraimot, hogy ne engednék illy rutull rongyoltatni és vesztegettetnia’ Gyöngyösi drága gyöngy verseit, ollyan hibákkal teljes nyomtatás-által, hanem az örégibb köntöseiben öltöztetve botsátanak Világ-eleiben; de, kétség-kivüll nagyobbdolgokban lévén foglalatosok, mind ez ideig-is az illyen kéréseknek semmi foganatjanem tapasztaltatott. Mikor azért látnám hogy a’ kik alkalmatosabbak vólnának e’dolognak végben vitelére, azoktól semmit nem lehetne remélleni; kénszerittettem magamollyan gondolatra menni, hogy jóllehet másoknál alkalmatlanabb vólnék-is arra, de mégisa’ magam részemröl és tehetségem-szerént ne engedném Gyöngyösit szem-látomást elveszni,hanem a’mit sebeinek orvoslásában el-követni tudnék, mind azt véghez vinnikivánnám. Nem azért szántam hát magamot e’ munkára, mintha azt hittem-vólna, hogyén Gyöngyösinek másoknál jobb meg-magyarázója lehetnék, hanem azért, hogy ne lennetellyességgel mindenektöl meg-vettetett és el-hagyattatott.Elég az, hogy mikor ezen szándékomot, nem tudom mi módon, észre vette-vólnaMéltóságos L. B. Idösb Rádai Gedeon Ur ö Nagysága, küldött nékem egy Phoenixet,vagy Gyöngyösinek Kemény János Fejedelemröl irt munkáját, mely Lötsén 1693-bannyomtattatott; mely-által a’ már meg-lévő szándékomnak el-követésére ujjabb ösztönadatott én belém. És e’ már annak-is az oka, hogy nem a leg-elsö munkáját, a MurányiVénust, kezdettem leg-elöször Gyöngyösinek magyarázni, hanem ezt a’ Kemény JánosFejedelemröl irt Phoenix nevü leg-jobban ki-dolgozott, és a versekre- nézve-is legszebbenki-palérozott munkáját; melynek kivált két utólsóbb Könyveiben, az akkoriErdélyi Birodalombéli négy Fejedelmek-alatt-való historia, 1657-nek kezdetitöl-fogva,1662-dik béli Januáriusnak 23-dik napjáig nagy részént bé-vagyon foglalva; ugy hogyGyöngyösinek semmi más munkájának értelmére annyi historia nem kivántatik mint erre.Ezen Rádai Urtol könyvön kivüll, vólt még kezemnél két Lötsei nyomtatás, az egyikugyan azon 1693-béli (mert 1693-ban kétszer jött-ki Lötsén ez a’ munka, némellykülömségekkel) a’ másik az 1713-béli editió, mely meg-egyezik az 1693-béli egyik