Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

valahol a Rajna mentén. További kérdés, hogy van-e valamiféle információjuk ezeknek azembereknek Magyarországról, és ha van, akkor mi ennek az üzenete egy esetleges kivándorlásmellett történ? döntés összefüggésében. Vajon miért vállalkoznak erre a hosszú és korántsemveszélytelen útra, dacolva a francia hatóságok tiltó rendelkezéseivel. Az angol „push-pull”modellt alkalmazva; mi az, ami vonzóvá teszi e távoli országot, és mi az, ami az eredeti közegtaszításának összefüggésében kivándorlásra bírja a lakosság egy részét.Másrészt természetesen megkerülhetetlen a történetírói vélemények akár mozaikszer?summázata is, hiszen az emigráció kutatása mindig érvek, érzelmek és olykor indulatokegyüttesének sajátos tárháza, és ez alól természetes a XVIII. századi újjátelepítésektörténetírása sem kivétel. Ezzel együtt nem célunk a kérdéskör historiográfiájának áttekintése,s?t a francia telepesek kapcsán sem az újjátelepítés történetét vizsgáljuk, hanem annak aXVIII. századi magyarságkép, illetve a francia-magyar kapcsolatok szempontjábólértékelend? és számbaveend? elemeit próbáljuk kidomborítani.A historiográfia kapcsán annyit mindenképpen szükségesnek tartunk leírni, hogy míg amagyar történetírás az újjátelepítések kapcsán az elnéptelenedett területek XVIII. századibetelepítésekor a történelmi kényszer, a felzárkóztatás és a modernizáció elemeithangsúlyozza, addig a román, de még a német történetírást is – a XX. század utolsó harmadáig-- bizony át- meg átszövik a nemzeti historikum vélt vagy valós sérelmi attit?djei -- legalábbisaz általunk ismert és hivatkozott tanulmányok ezt támasztják alá.Mintegy jellegzetes példa gyanánt hadd utaljunk itt német vonatkozásbanFranz Stanglica 1934-ben megjelent nagy tanulmányára, amelyben a lotharingiai emigrációokát boncolgatván mindenekel?tt kiemeli azt, hogy a lakosság viszonylag nagy létszámúútra kelésének magyarázata alapvet?en politikai természet?. Véleménye szerint azemigráció mögött a lotharingiaiak Franciaországhoz való csatlakozással szembeniellenállása, a fiatalok francia katonai kötelékekben történ? besorozás el?l való menekülése,valamint a lutheránusok üldözése áll. Állítása szerint a nagyarányú emigráció alotharingiai területek er?szakos „elfranciásítására” adott válaszreakció, az el?zöttek dönt?hányada pedig német volt.[358]Ugyancsak markáns politikai konzekvenciák együttese nyomja rá a bélyeget aromán történetírás újjátelepítéssel kapcsolatos megfontolásaira is. Míg a német telepesekérkezése mögött a nyílt germanizálásról írnak, addig az összességében mégiscsak kislétszámú francia populáció XIX. század végére bekövetkez? elt?nése kapcsán er?szakosasszimilációt emlegetnek. A kérdéskör avatott kutatójánál, Emil Boti?nál, a neves jogászprofesszornál 1946-ban franciául megjelent könyvében nyomon követhet? ez a tendencia.Egyrészt -- a német és a magyar nyelv? szakirodalom alapos ismeretének birtokában,továbbá a temesvári és a karlócai levéltárak adatbázisára támaszkodva helyenkéntimpozánsan plasztikus képet ad a francia telepesek XVIII. századi történetér?l, már-mártúldimenzionálva jelent?ségüket, hogy aztán a néhai francia telepesek XIX. század végérebekövetkez? természetes asszimilálódása mögött annál élesebb legyen az er?szakoselmagyarosítás és a germanizálás kontrasztja, azaz egy kis létszámú közösség idegenközegben szükségképp bekövetkez? elt?nése az Osztrák-Magyar Monarchia intoleránsnemzetiségpolitikájának igazolására lesz hívatott.[359] E mellett a német történészek azújjátelepítések nyomdokain kiteljesed? gazdasági modernizációt, a rendezett újtelepüléshálózatot el?szeretettel állítják szembe a régi szerb és román faluközösségek