Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

csakhogy minél hamarabb elhagyhassam ezt a baljós vidéket. A sír már készen álltmindazoknak, akik a betegség áldozatául estek. A Duna a lábunk el?tt folydogált, és abetegek, amint feladták a küzdelmet és kilehelték lelküket, a folyóban találtak végs?nyughelyükre.Peterwaredin elhagyása után csak egy dolgot sajnáltam igazából: azt a 80 frankot, amitakkor loptak el t?lem, amikor a legbetegebb voltam. Ez volt minden pénzem, ennyit sikerültmegtakarítanom a zsoldomból. Alig volt ruhám, ebb?l akartam felruházkodni, de hát err?lmég sokáig le kellett mondanom. Mivel azonban az egészségem helyreállt, türelemmelviseltem ruházatom hiányosságait.A betegségem eredményeképp viszont az összes hajamat elvesztettem. Egy nap, mikorfésülködni próbáltam, mind kihullott, a fejemet gyötr? tetvekkel együtt. Nem szégyellembevallani, hogy borzasztóan megörültem kés?bb, mikor a hajam újra n?ni kezdett.Ilyen állapotban érkeztem tehát Djakovóba, a török határra, ahol 300 francia tisztettartottak fogva.V. fejezetLegnagyobb megdöbbenésemre az els? tiszt, akivel itt találkoztam, nem volt más, mintAuba, az a liegi kapitány, akit velem egy napon fogtak el. Ott voltam, amikor az osztrákokTournai-ban halálra ítélték, mivel uralkodója ellen fogott fegyvert. Mikor eljöttem a városból,? még a zárkában volt, és nem kételkedtem abban, hogy arra a szomorú sorsra fog jutni, amitelrendeltek számára. Nem hittem olyan kegyesnek az osztrákokat, hogy életben hagyják.Nyakába vetettem magam, örvendeztem, hogy viszontláthatom azt, akit már gondolatbaneltemettem.? is köt?dött hozzám, és felajánlotta, hogy osszam meg vele a szobáját, amit énörömmel el is fogadtam. Annál is inkább, mert jó barát volt és nagyon kellemes társaságnak ist?nt.Elvegyültem tehát szerencsétlen sorsra jutott bajtársaim közé. A helyiség, aholelszállásolták ?ket, az osztrák lovasságnak szolgált kórházul az utolsó, Törökország elleniháború idején. A tisztek a legénységi szobákban lettek elszállásolva, és úgy is éltek, mint azegyszer? katonák. Ez volt az egyetlen megkülönböztetés, amely megilletett bennünket,tekintettel az ország szegénységére, és hogy lehetetlen volt számunkra, hogy elkülönülveéljünk.A francia katonák, akik a szomszédos kisvárosból láttak el minket ennivalóval, ésegyben szakácskodtak is, a temesvári börtönb?l lettek mellénk rendelve. Ezen aszomszédságunkban lév? helyen úgy hullottak szegények, mint a legyek.Az állandóan szolgálatot teljesít?k úgy 12-14-en voltak. Közös megegyezéssel jelöltékki egymás közül azt, aki számon tartotta a kiadásokat és meghatározta a fogyasztásimennyiségeket.Egész jól éltünk, az élelmiszereket könnyen és olcsón tudtuk beszerezni. Egy libapéldául nem került többe, mint hat vagy hét sous, félkiló birka vagy marhahús nem volt többhárom sous-nál, rengeteg zöldségfélét lehetett kapni és egy üveg bor is csak négy sous-bakerült. Így tehát hosszú távon megtakaríthattunk annyit, hogy felöltözködhessünk, éskatonáinkat is felruháztuk.