Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

Az utazó másik típusa a munkavállaló. Igaz, ez nem a legszerencsésebb szó, de jobbhíján ezt használjuk. A XVIII. századi munkavállaló eléggé összetett figura. Tény, hogyszakértelmének „piacképessége” sarkallja és garantálja az út sikerét. Erre legjobb példa afrancia hadmérnökök és katonai szakért?k szinte folyamatos jelenléte a XVIII. századiMagyarországon. A rendkívül sokrét? tevékenység egy-egy karriertörténet szerves részévéis válhat. Savoyay Jen? vagy a bánáti telepítések nagy szervez?je, Florimond-Claude deMercy tejhatalmú katonai kormányzó életútja egyaránt erre példa, de ide sorolandó azitáliai Domenico Sestini is, aki el?kel? ifjak nevel?jeként utazott keresztülMagyarországon. Ám a XVIII. századról lévén szó, számos esetben missziósmegfontolások játszanak közre az utazásban. Ez utóbbi sokszor nem anyagi el?nyökkel,hanem épp fordítva, anyagi áldozatokkal, hátrányokkal járhat az utazó számára. A régmúltmaradványainak megmentése és publikussá tétele a napóleoni egyiptomi kalandszázadvégi variációjában ugyanúgy hordoz missziós elemeket, mint ahogy a század els?felében az ifjú Pierre de Bauffremont magyarországi útja, aki ebben az összefüggésbenegy XVIII. századi pogány ellen saját költségén harcba induló kései keresztes lovag.A természettudományok fontosságában gondolkodó XVIII. század kitermeli az utazóharmadik típusát, a tudományos ismeretszerz? utazót. Ne feledjük, az említett Montesquieuis ilyen megfontolásból járja be a Felvidék néhány bányavárosát és emlékezik meg azújbányai „t?zgépr?l,” azaz a bányavíz-kiemel? g?zgépr?l, amelyet az 1720-as évekbenels?k között Európában az alsó-magyarországi bányákban alkalmaznak.[184] Abányavárosok valóban „csalogatják” utazóinkat. Edward Borwn, Jacobus Tollius a XVII.század második felének utazói, hozzájuk viszonyítva Gabriel Jars b? egy évszázaddalkés?bb még mindig az európai léptékben fejl?d? bányam?velés és a fémkohászattanulmányozása végett jön a Felvidékre.[185]Negyedik típusként ott van a diplomata, aki átutazik Magyarországon, f?képp haSzentpétervár vagy Konstantinápoly a végcél. Az el?bbi város most vált igazán fontossá azeurópai udvarok számára, az utóbbi hatalom pedig -- a történelemkönyvek lapjain olysokat olvasható hanyatlása ellenére -- még mindig rendkívüli jelent?séggel bír. Így annak aszárazföldi útvonalat választó utazónak, aki Nyugat-Európából Észak-vagy Dél-Kelet-Európa, illetve Kisázsia felé igyekszik, Magyarország kulcsfontosságú tranzitországgáválik. A török birodalom szívébe, Konstantinápolyba történ? eljutáshoz három útvonalkínálkozott. Az els? a tengeri útvonal, amely elég gyors, ám csak els? pillantásra t?nik alegkézenfekv?bb megoldásnak. A Mediterráneumban a tengeri utazás ez id? tájt mégmindig elég veszélyes. Nem is annyira a gyakori viharok, hanem a barbareszk (algíri éstuniszi) kalóztámadások nehezítették egy-egy küldetés sikerét. Diplomáciai küldetésnél atengeri útvonal igen költséges is, mivel például egy francia követ méltóságához ill?hadihajót kell felszerelni. A második útvonal, a Bécs felé vezet? kontinentális út. Ennek aviszonylag egyenes útszakasznak a nehézségei inkább politikai jelleg?ek, alapvet?enVersailles és a bécsi udvar kapcsolatának függvénye.[186] Az 1756-os úgynevezett„diplomáciai forradalom” eredményeképpen létrejött francia-osztrák szövetségmindenesetre ennek az útvonalnak biztosított els?bbséget. Ez a hagyományos dunaiútvonal nyugatról keletre Bécst?l Budáig, majd pedig északról dél felé Budától Belgrádigtart. Ez volt a legismertebb és a legbiztonságosabb útvonal, amelyet a Dunán hajóval,