Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

együtt közel huszonötezerre tehet? a Luxemburg-Lotharingia régióból f?képp 1748 és1786 között Magyarországra kivándoroltak létszáma.Ugyanakkor 1770-ben, az emigrálás csúcs évében, amikor több mint 6 ezer ember jöttel e térségb?l Magyarországra, a lotharingiában letartóztatottak száma nem érte el a 600 f?t,azaz a kivándoroltak 10%-át. 1783 és 1785 közt alig több mint egy tucat emigránsttartoztattak le Bitche és Sarreguemines körzetekben, jóllehet 1785-86-ban innen mintegy 1500 helybéli távozott. Úgy t?nik tehát, hogy a nem egészen 10%-os arány e vonatkozásban ishelytálló.[370]Megjegyzend?, hogy a helyi hatóságok igazán csak akkor kezdtek el valamennyirekomolyan foglakozni az emigrálást tiltó fels?bb utasítások végrehajtásával, amikor akivándorlók száma ugrásszer?en megn?tt. Ezzel együtt is szembet?n?, milyen sokan tudtákcsoportosan, fényes nappal „észrevétlenül” elhagyni otthonaikat úgy, hogy ezt megel?z?enmindenüket eladták. Ennek csak az lehet a magyarázata, hogy a helyi tisztvisel?k a máremlített fels?bb utasítások ellenére nemcsak szemet hunytak a kivándorlás ténye felett,hanem kiadták a szükséges igazolásokat és az útlevelet is.[371]Az emigrációt bátorította az is, hogy a helyi hatóságok az emigrálási kísérletért,illetve az erre történ? felbujtásért kiszabható büntetések esetében igyekeztek a legenyhébbretorziókat kiszabni. Miután pénzbírság nemigen jöhetett szóba, hiszen ezeknek azembereknek nagy része eleve a szegénység el?l „menekült”, a gyakorlat többnyirekimerült a szóbeli feddésben és ama jegyz?könyvbe vett ígéretben, mely szerint az illet? akés?bbiekben eláll kivándorlási szándékától.[372]Igaz, a lotharingiai törvényhozás és a Nancy parlament emigrálást tiltórendelkezései sem következetesek, hisz miközben elrendelik a kivándorlás és az erretörtén? felbujtás tiltását, nem konkretizálják a kiszabandó büntetetést. Így fordulhat el?,hogy miközben a királyi ügyészek példa érték? súlyos ítéletet követelnek, addig a helyielöljárók nagyon enyhe büntetést rónak ki az effajta ügyekben.A teljességhez az is hozzátartozik, hogy sokszor bizony maguk az érintettek sem voltaktisztában a kivándorlást tiltó rendelkezésekkel, ami nem is csoda, hisz amint említettük,Versailles miközben támogatta a gyarmatokra irányuló kivándorlást, addig tiltotta eztMagyarország felé. Igaz ugyan, hogy az emigrációt tiltó rendelkezéseket elküldték a falvakba,de itt a tiltás többnyire csak papíron maradt. A királyi ügyész ugyan vizsgálatot rendelt el aleiratok sorsának dolgában, a közhivatalokban természetesen meg is találták a kérdésesdokumentumokat, ám úgy t?nik, a polgármesterek és a helyi elöljárók az iktatás pillanatábanel is feledkeztek err?l.[373]Míg Hiegel tehát els?dlegesen az adminisztráció hanyagságában keresi az okokat, amagunk részér?l viszont azt is szükségesnek tartjuk ehhez hozzátenni, hogy a helyielöljáróságok minden bizonnyal azért is siklottak át eléggé könnyedén a kivándorlástényén, mert az elszegényedés, és ennek minden szociális hozadéka, így a szociális helyzetkezelésének anyagi és erkölcsi következménye a helyi hatóság nyakába szakadt,pontosabban a nyakán maradt. Fontos mozzanat e vonatkozásban az is, hogy aszegénységgel az Ancien régime világa még szolidáris; mélyen együtt érez azzal, akitanyagi ellehetetlenülése sz?kebb közege -- ennek része a helyi adminisztráció is --elhagyására kényszerít.[374] Nyilván ez a magatartás is belejátszott abba, hogy adott