Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

esetben oly könnyen látták el a szükséges okmányokkal a nyomor miatt kivándorolniszándékozókat.Az adminisztráció akadozása és az említett anomáliák együttese, az adott, konkrétesetben kirótt többnyire enyhe ítéletek tehát eleve nem válhattak markáns visszatartó er?vé. Alegsúlyosabb büntetést általában azokra szabták ki, akik már korábban emigráltak, és mintvisszatér?k, felbujtónak, azaz emigráció mellett agitálónak bizonyultak. Azembercsempész effajta prototípusát -- kell? bizonyítékok híján -- rendszerint pellengérreállították, és ezzel az ügy el volt intézve. Bizonyítani az effajta tevékenységet akkor semvolt könny?. Mindenesetre Bouzenville-ben 3 évi gályarabságra(!) ítélték a tettest, akivallomásában -- épp a vád tagadásának összefüggésében -- utal arra, hogy Budától egészena Rajnáig különböz? magyar és német urak megbízottai járják az utakat, és buzdítjákletelepedésre a vándorokat. A vádlottnak az lett a veszte, hogy ez már nem az els? útja volta Bánátból Lotharingiába, amelynek kapcsán az illet? ugyan rokonlátogatásról beszélt,ugyanakkor találtak nála jónéhány immár a Bánátban él? lotharingiai emigráns által hazaküldött levelet, amelyben kivándorlásra bátorítják az otthon maradottakat, arokonokat.[375] Egy másik esetben, melyet a dieuze-i kerületi bíróság tárgyalt, ugyanezérta tettért a felbújtót kiállították a város piacára, nyakába táblát akasztottak az alábbifelirattal: „emigráns, visszaes?, felbujtó”. E mellett a perköltséget kellett kifizetnie. Ha akét esetet összevetjük, akkor láthatjuk, milyen nagy a különbség egy-egy kerületi bíróságítélete között. [376]A hatóságok eredményes fellépését nehezít? mindennapok kuszaságát két példa isjól megvilágítja. Bouzenville-ben, Bitche-ben számos olyan esetet is tárgyaltak, amikor azemigrálni szándékozó csoportok Francia Guayaná-ba indulnak, ám útközbenmeggondolták magukat, és Magyarországot választották -- ezek szerint sikertelenül.Mások szintén Sarlouis felé vették az irányt, mert az a hír járta, hogy innen a királyköltségén mehetnek Amerikába, egész pontosan New Orlinsba (Nouvelle Orleans). Ezegyúttal arra is adat, hogy a gyarmatokra irányuló toborzásnak Lotharingiában is voltvisszhangja.[377]A másik példa 1770-b?l Dieuze körzetb?l való, ahol a bíró arra figyelmezteti aMagyarországra induló, de menetközben feltartóztatott és egyébiránt a jár?rök általgabonacsempésznek vélt csoportot, ha ilyen eset még egyszer el?fordulna, akkor „büntetés”gyanánt Korzikára transzportálják ?ket.[378] Ebben az interpretációban tehát a gyarmatitoborzást favorizáló központi akarat egyfajta fenyegetés, visszatartás eszköze lesz a helyielöljáró szemében! A büntet?eljárások áttekintésekor témánk összefüggésébenmindenképpen ki kell emelnünk, hogy az 1770-es évekt?l a hatóságok, ha nem isegyforma szigorral (ezt a meglév? jelent?s helyi különböz?ségek, a kerületi különálláseleve kizárta), de azért egyre nagyobb számban foglalkoztak az emigráció problémájával.Ennek oka, hogy az emigrálási kedv nem csökkent, s?t a fentebb idézett adatok szerintéppenséggel n?tt, és ebben a szociális tényez?k mellett komoly szerepet játszott az, hogyLotharingiába egyre több pozitív visszajelzés érkezett Magyarország déli szegletéb?l.[379]A fentieket mérlegelve nyugodtan leírhatjuk azt a logikus következtetést, hogy alotharingiai kivándorlók szinte döbbenetes könnyedséggel hagyták el otthonaikat. Igaz, aszázad els? felében még szinte semmit nem tudtak a kivándorlást tiltó rendeletekr?l,