Download (1499Kb) - doktori - Szegedi Tudományegyetem

Gondviselés szárnyaira bíztak bennünket Európa egyik legveszélyesebb és leggyorsabbfolyású folyóján.A vízfolyás, amely a svábországi Donaueschingent?l indul, többszáz mérföldkiterjedés?, medrét zátonyok tarkítják, a folyópartot pedig gyakran meredek sziklákszegélyezik. Így tehát csak a legnagyobb ügyességgel és el?vigyázatossággal lehetettkormányozni ezeket a hatalmas tömeg? tutajokat. Tutajunk kormányosa, mihelyt észrevette,hogy veszély közeledik, jelezte, hogy hallgassunk és imádkozzunk. ? maga is keresztet vetettés a folyó hajósainak mélyen tisztelt véd?szentje, „Saint Marin” védelmébe ajánlotta magát.Én magam, ha zátony közeledett, gyakran a folyóba vetettem magam, és addig úsztam, míg elnem hagytuk a veszélyes helyet.Azért döntöttem így, mert az egyik ügyetlenül kormányozott tutaj a szikláknak rohantés darabokra tört, az emberek többsége pedig odaveszett. A balesetet, amely 150 franciaéletébe került, egy Neubourg alatti félelmetes szikla okozta .A kíséretünkül kirendelt katonáktöbbsége szintén erre a sorsra jutott.Naponta húsz-harminc mérföldet tettünk meg. Élelmiszert így azokon a helyekenkellett beszereznünk, ahol este kikötöttünk, és ahol a folyóparton az éjszakát töltöttük. Abetegeket, a bennünket követ?, „Kórház”-nak keresztelt hajó szállította. Bárki, aki betette idea lábát, a lehet? legrosszabb sorsra jutott, rögtön valami fert?z? kór támadta meg, amelyhamar a sírba vitte. Esténként hordták le a hajóról e szerencsétlenek holttesteit, a rémesjárvány áldozataiét, és a folyó mentén ástak számukra sírokat. Nemritkán még élve dobták be?ket a sírgödörbe, melyet maguk a hadifoglyok ástak kísér?ik árgus tekintetét?l követve. Senkisem merte tehát betegségét bevallani, nehogy erre a végre jusson. A hírhedt hajó, ahol ennyiember lelte halálát, fedélzetes volt, a leveg? pedig annyira fert?zött, hogy maguk az orvosokse merték betenni ide a lábukat. Ezért az erre kialakított nyílásokon keresztül, a lehet?legnagyobb el?vigyázattal adták be az általuk el?állított orvosságokat.Bécsnél a betegek többsége, aki eddig nem kért a kórház-hajó nyújtotta segítségb?l,követelte hogy a városban ápolják ?ket. Kérésüket megtagadták, így tehát siralmasállapotukban kénytelenek voltak folytatni dunai útjukat. Peterwaredinnél, egy mocsárralkörülvett jelent?s er?dnél pár napra megálltunk, s itt estünk áldozatul egy betegségnek, amelyminden Magyarországra látogató idegenen kifog. Az ország éghajlata egyébként néholrendkívül veszélyes.Én is egyike voltam a tiszteknek, akiket ez a járvány megtámadott. Mivel a betegségetrendkívül fert?z?nek tartották, nem egy kórházban, hanem egy cs?rben helyeztek elbennünket. A betegséget azért is tekintették ennyire súlyosnak, mivel maga a f?orvos, ahely?rségparancsnok és a tiszteletes is ebben lelte halálát. Mindhárman minket látogattak megés rövid id?n belül el is pusztultak, így esvén áldozatul saját emberségüknek.A betegség gyors lefolyású volt. Pusztítása eredményeképp a beteg a harmadik naprateljes delíriumba esett, és ebben az esetben csak kis remény maradt arra, hogy felgyógyuljon.Én csakis csoda folytán épültem fel, én egyike annak az ötnek, akit 62 halálra ítélt társávalegyütt itt hagyott a konvoj.Felépülésem jórészt emberfeletti er?feszítéseimnek köszönhet?. Miután kicsit jobbanéreztem magam, mindent megtettem, hogy elkerüljek err?l a siralmas helyr?l. Kezeimmelvonszoltam el magam egy másik, új konvoj hajóihoz, amely Temesvárra, a Bánát központjafelé tartott. Hogy kísér?im éberségét kijátsszam, megszabadultam rongyaimtól, melyeket egyzsebkend?vel fogtam össze és párnaként használtam. Szívesen hoztam ezt az áldozatot,